Sziasztok!
A véleményetekre, vagy éppenséggel a tapasztalatotokra vagyok kíváncsi.Melyek azok a tényezők indokolhatják egy gyermek iskolakezdését?Vagy esetleg, hogy 8 évesen kezdje el az iskolát?

A szülő szeretné, ha 7 évesen, sőt ragaszkodik hozzá, de félő, hogy sorozatos kudarc fogja érni az iskolában. Az óvodában például társaival nem játszik,csak figyeli őket, önmagában játszik. Intellektusa normál övezeten belüli, alacsony átlagos intellektusú. Anamnézise perinatális kóroki tényezőket tartalmaz. Feladathelyzetből folyamatosan kilép, figyelmi problémái vannak, teljesítménye 5-6-7 éven szóródik. Előfordult, hogy spontán négykézlábra helyezkedett, és úgy csinált, mint egy kiskutya. A szülő teljesen elfogult, nem látja át, hogy itt komoly gondok vannak.
Várom véleményeteket. (A gyermekkel 3. alkalommal foglalkoztam. Egyébként így kétszemélyes helyzetben teljes mértékben -hangulatától függően-együtt tudok dolgozni, de a motiváltságát végig szinten kell ehhez tartani. Ezért félő osztályszinten, mennyire lehet ezt megvalósítani?)

Véleményeteket köszönöm!

Ahogy kiveszem az írásodból, ez a gyermek mentális problémákkal és infantilizmussal küszködik. Viszont iskolaköteles, - mennie kell - nem maradhat végletekig az oviban. Vizsgálatra kell küldeni - gondolom nev.tanos már van - és a rehabhoz irányítani

Köszönöm hogabi a válaszod! Csak annyira ijesztően rövid az idő, hogy úgymond érettségileg olyan szintre jusson, hogy nyugodt szívvel kezdhesse el az iskolát. Igen tavasszal vizsgálják újra.

Nálunk a megyében (Kom.-Esztergom) van úgynevezett személyközpontú iskola, amely a mentálisan ép, de a normál keretekbe nem igazán illeszkedő gyermekek oktatásával foglalkozik. Igaz, alapítványi keretek közt működik, ezért tandíjas. Ilyenben nem gondolkodtatok?

Köszönöm a válaszod. Igazából ilyen megoldásban nem is igazán gondolkodtam,mert a szülő helyben, úgymond a helyi általános iskolai kezdésre fókuszál. Meg persze nem lát akkora problémát a gyereknél, ami esetleg egy speciálisabb lehetőséget indokolna. Valószínű otthon, az ilyen, számunkra ebben a korban már nem elfogadott viselkedés lehet természetes. Hogabinak teljesen igaza van, ha oda kerül az idő, mennie kell az oviba. Amennyire így 3 alkalom után tapasztaltam, például ahogy a mamájával is viselkedik. Akaratos, úgy van ahogy ő akarja és pont. Ahogy a mamája meséli, sokszor direkt fájdalmat okoz neki-rálép a mamája lábára-,ha mond neki valamit, direkt nem úgy csinálja, csak nevet rajta, vagy éppen meg se hallja.Anyukája szerint a mamáját szereti. Akkor egy foglalkozás alkalmával közölte, hogy ő csak a sötét színeket szereti. A párom eltörte a nyáron a lábát, mankóval közlekedik otthon. Meghallotta, hogy jön bebújt az asztal alá. Megmutattam aztán neki a mankót, fogja meg, a páromtól se kell tartania, de semmi eredmény. Megbeszéltük aztán a párommal, ha jön D. a foglalkozásra, vagy nem tartózkodik itthon, vagy addig nem mutatkozik a gyerek előtt. Ez bevált. Még az első alkalom után megkérdezte tőlem, hogy:-"Marcsi néni, te tudod, hogy milyen gyerek vagyok?"- Mondom nem, D., milyen?" Erre a válasz:-"Én egy kártékony gyerek vagyok!" Ledöbbentem, hirtelen erre nem találtam szavakat. Persze aztán átbeszéltük a dolgot. Szóval nehéz eset...