Az összevonás 3 osztályból állhat. 1-3, 4-6, 7-8. Ezt mondja a törvény.
A Közoktatási tv. 3. mellékletéből idézek:
„4. Összevont osztályokat szervezni az általános iskolában, továbbá a felzárkóztató oktatásban [27. § (8) bekezdés] lehet. Tanév közben osztályt összevonni nem lehet. Összevont osztályt szervezni – a felzárkóztató oktatás kivételével – legfeljebb három egymást követő iskolai évfolyam tanulójából lehet. Ha az iskolában, tagiskolában az oktatás csak az első–negyedik évfolyamon folyik, az összevont osztályba valamennyi évfolyam bevonható.”
Mi annak idején ettől eltértünk, mert megengedett a 4-es összevonás is a kis létszám miatt.
Két lehetőség van a gyerekek létszámát már ismerve
1.) 1-2-5, 6-7-8 osztályok. Az egy szem ötödikes "elmegy" a kicsi mellett.
2.) integrálás, gyógypedagógussal és asszisztenssel.
Az integráláshoz nagyon fel kell készülni, hogy az valóban meg is feleljen mindennek és főleg mindenkinek. - gyermek, pedagógus, szülő
Amennyiben az önkormányzat lehetőséget ad arra, hogy két gyógypedagógust foglalkoztass, akkor az összevonást javaslom, mindenkinek ez lenne a legjobb.
Van még valami: át kell gondolni, hogy a két 8. osztályos elhagyja majd az iskolát, de marad a gyógypedagógus. Vele mi lesz? Ez is kérdés! Vagy az egyik határozott idejű szerződéssel dolgozik. Esetleg mindkettő.
Gondolj az alapító okiratra, a ped.programra is!Módosítani kell!
Tettem fel az oldalra egy anyagot az alábbi linken van, érdemes elolvasni!
Címe:
Integrálunk. Valóban?
viewtopic.php?f=14&t=650