Kedves Szakemberek és Olvasók!

Azt gondolom nem sajátos az esetem, mégis nagyon tanácstalan vagyok. Kisfiam, Zalán idén szeptemberben kezdte az első osztályt, a körzetes, hagyományos iskolába jár. Zalánról röviden annyit mindenképp írnék, hogy nagyon eleven, rendkívül nagy mozgásigényű, érdeklődő, nyitott, jó lelkületű, jó eszű, nem agresszív, de öntörvényű, makacs gyermek. Ebben a hónapban, dec. 31-én tölti be a 7. életévét. Az előzményekről annyit, hogy a nagycsoport végén volt bennünk egy dilemma, menjen iskolába vagy maradjon még egy évet, vagyis ez utóbbi esetben majdnem 8 évesen kezdte volna az iskolát.
Ugyan nem jutottunk el a Nevelési Tanácsadóba, de óvónőkkel hosszan elbeszélgettünk. Azt a véleményt kaptuk, hogy értelmes, okos a gyermekünk, szó sincs róla, hogy maradjon az óvodában, mert unatkozni fog...
Bár sok foglalkozás volt az ódovában, és odafigyeltek a gyerekekre, idén tavasszal 3 hónapon keresztül heti 1 alkalommal iskolai előkészítő foglalkozásra (ez az iskola mellett volt helyileg) is járt. Ezt senki nem javasolta, mi választottuk. Ott is jól teljesített. Mit ad Isten, teljesen véletlenül az lett az osztályfőnöke aki a felkészítő foglalkozásokat tartotta. Ő külön kijött hozzánk családlátogatásra ahol megint feltettük a kérdést, menjen vagy maradjon Zalán? A válasz megint az volt, hogy igen, menjen iskolába.

Bocsánat, de muszáj volt leírni az előzményeket. Ami most van, az csak a kétségbeesés, és saját magunk marcangolása. Ugyanis több alkalommal is azt kapjuk a fejünkhöz, hogy Zalán MÉG ÉRETLEN az iskolára. Nehezen ül végig egy napot, izeg-mozog órán, nehezen szocializálódik, rövid távú a figyelme, a negyedéves értékelése szummázva: "többnyire megfelelő". Az ofő. szavai: "Zalán egy nagy óvodás." Az iskolai fejlesztó pedagógus (mert, hogy erre szept. óta jár, igaz most tudtuk meg mi a valódi oka) pedig 2011 januárban nevelési tanácsadó küldte a gyermekünket mozgás vizsgálatra, mert bizonyos részképességek hiányoznak nála.
Most? Amikor már iskolába jár?

Tehát miránk szülőkre mutogat az iskola, hogy miért hagytuk a gyermeket iskolába jönni. Nem tudjuk mi lesz a vizsgálat eredménye a nev. tan.-ban, de van egy olyan "félelem" az iskola részéről, hogy Zalán talán hiperaktív. Milyen jövő várhat rá, hogy ne kallódjon el, és lehetőleg ne kelljen iskoláról iskolára járnia?

Ha van akinek a gyermeke hasonló helyzetben volt vagy van, kérem írjon. Minden esetből lehet tanulni, és hátha lelket önt belénk is.

Nagyon köszönöm,

egy tanácstalan és aggódó anyuka

Kedves Eszter!

Teljes mértékben megértem az aggodalmát, mert szülőként én is hasonló helyzetet éltem át a fiammal. A helyzet azonban nem olyan reménytelen, mint amilyennek látszik. Véleményem szerint a mai kisfiúk éretlenebbek, mint amennyit az életkoruk alapján elvárunk tőlük, de az okok boncolgatása most nem visz előbbre. Nagyon valószínű, hogy az Ön kisfia is iskolaéretlen, és ez okozza a problémáit. Ne ijedjen meg, ez nem jelent értelmi sérülést, és ha jól kezelik a fennálló helyzetet, érzelmileg sem fogja megrázni.
Sok-sok odafigyeléssel, játékkal, beszélgetéssel, a tanítóval kialakított jó kapcsolattal "kordában" tudják tartani a problémákat. Itt nagyon sok múlik a tanár hozzáértésén is, sőt mondhatnám, a tanuláshoz való viszonyt ő alapozza meg. Ha képes és hajlandó egyénileg is foglalkozni Zalánnal (órákon), ha nem könyveli el egyszerűen "zavaró tényezőnek", ha képes és hajlandó ő alkalmazkodni a gyerek igényeihez, nem pedig a sajátjához akarja igazítani, akkor előbb-utóbb ezek a gondok megszűnnek.
A hiperaktivitással kapcsolatban nekem sajátos véleményem van, ami itt indulatokat válthat ki, de azért leírom. Szerintem hiperaktivitás mint olyan, nincs. Nincs ugyanis olyan mérőeszköz, módszer, teszt stb., amivel ez kimutatható lenne. Sajnos, hajlamosak vagyunk hiperaktívnak megbélyegezni azokat a gyerekeket, akik többet mozognak, mint amennyit a mi türelmünk (szakértelmünk???!!!) elbír.

Vannak viszont az átlagnál sokkal többet mozgó, figyelemzavaros, és sokszor a viselkedésükkel tényleg a tűréshatárokat feszegető gyerekek, akik olyan rejtett problémákkal küszködnek, amikre, ha nem derítünk fényt, minden igyekezetünk ellenére rontani fogjuk a helyzetet.

Nem kell válaszolnia, csak kérem, gondolja végig: van-e a gyermeke környezetében olyan hosszú ideje tartó tényező, amely zavarja őt, amitől fél, amit nem tud egyedül megoldani, ami állandóan foglalkoztathatja, nyugtalaníthatja. Mert ha igen, akkor amíg ez meg nem szűnik, a kisfiú álapotában sem várható javulás. Az esetek döntő többségében ugyanis nem a gyereket kell "fejleszteni", hanem a kiváltóokokat kell megszüntetni. És ez a felnőttek feladata.

Amennyiben ilyen nem áll fenn, még mindig megvan az a lehetőség, hogy a gyermek jövőre újra járja az elsőt (ez nem bukás!!!). Ha valóban iskolaéretlen csupán, akkor a mostani problémák maguktól megszűnnek. Arra azonban nagyon figyeljenek, hogy a jelenlegi iskolai gondok ne okozzanak a fiának maradandó lelki sérülést!

És még valami: ne bűnbakokat keressenek (az iskola se!!!!!!), hanem segítő partnereket, mert előre lépni csak és kizárólag így lehet. Márpedig a gyerek érdeke ezt kívánja!

Zsuzsi

Majdnem teljesen egyetértek Zsuzsival. Tulajdonképpen leírta a gondolataimat.
Amiben eltér a véleményünk, az a hiperaktivitás. Mert szerintem létezik; valóban nehéz diagnosztizálni, de mint probléma jelen van. És megoldásra vár.
Mindenképpen menjenek el a vizsgálatra, a NevTan véleménye sokat számít.
Én is hangsúlyozom: senki sem hibás. A megoldás a fontos.
És!!!!! Ne vegye el senki a kisfiú kedvét a tanulástól. Leginkább ez számít. Differenciáltan, egy értelmes, de mozgékony gyerekkel simán lehet foglalkozni a többiek zavarása nélkül. Ez tanári feladat. És megoldható. Persze akkor, ha a tanár is partner.!!!!!!!!
Dóri

Egyetértek a két előttem szólóval! Azonban a hiperaktivitás meglétével ill. mint jelenséggel vitatkoznék.
Van példám erre: itt él szemem előtt egy fiúcska a lakhelyemen, aki történetesen abba a suliba jár ahová én. Tavaly első osztályos volt, rengeteg problémával, bajjal, anyuka nem győzött menni az iskolába, a panaszokat hallgatni, beírásokat olvasni és sorolhatnám. Nevelési Tanácsadó rányomta a stemplit: hiperktív.
Szerencsétlen szülő több alkalommal keresett meg s én azt tanácsoltam - miután sejtettem mi a kiváltó ok - hogy legyen újra első osztályos. Nehezen, de elfogadták a helyzetet.
S lám! Változott a tanító személye, a gyermek szárnyal, nagyon jól teljesít.
Megszűnt a kiváltó ok. Ezzel nem azt akarom írni, hogy Zalán esetében is a tanító az ok. De valóban meg kell keresni a baj forrását. Ebben viszont a tanítónak nagyon partnernek kell lennie!

Kedves Válaszolok, Zsuzsi, Dóri, Hogabi! (remélem jól írtam a neveket)

Nagyon köszönöm, hogy válaszoltak és a bíztató szavakat. Férjemmel azon az állásponton vagyunk, hogy elsőként csak a gyermek érdekeit fogjuk nézni (mint ahogy eddig is tettük életében). Azonban kitartunk amellett, hogy ezt a "problémát" (mert talán nem feltétlen az, csak egy állapot amiben vagyunk és van a gyermek) teljesen egyedül mint szülők nem tudjuk megoldani. Mi mindenben partnerek vagyunk, de az iskolának mellénk kell állnia és közösen kijelölni a helyes irányt. Nem fogadjuk el, hogy a felelősség kizárólag a miénk.

Az ember folyton azt hallja, hogy a szülők nem kellő partnerek, együttműködőek az iskolával, pedagógusokkal. A mai világban kevés valódi figyelmet fordítanak a gyermekükre. A jó hír, hogy mi nem hagyjuk annyiban, és mindent megteszünk, hogy egészséges gyermek legyen testileg és mentálisan is.

Igérem jelentkezem még megosztani Önökkel a fejleményeket és a tapasztalatokat, hátha más is tud majd ebből tanulni.

Még egyszer köszönöm a válaszokat!

eszter