Tisztelt Szakemberek!
Sziasztok. Egy jó barátnőm kisfiával kapcsolatban szeretnék tőletek segítséget,tanácsot kérni.Már írtam ide arról,hogy a fiú 9 éves,és sorozatosan voltak vele magatartásproblémák az iskolában.Mocorgott (nem tudott emiatt megülni senki sem mellette),beszólogatások az órákon,rosszabb gyerekeket figyelt inkább,és állandóan veszekedést produkált társaival.Erőszak,agresszió nem volt. Aztán azóta pszichiátriára vitték,ahol figyelemvizsgálatot végeztek rajta (valamilyen teszt...),és megállapították,hogy magatartás,és figyelemzavaros: F9000,és:F9280 "0".Ez van a papírjára írva.Ritalint írtak fel neki. Amit el is kezdtek szedni. A tanárok meg is nyugodtak, mondták,hogy sokkal nyugodtabb.DE!! Viszont az órai munkája passzívabb lett,nem jelentkezik annyiszor,sokszor nem is érti meg a feladatokat. Amiből ezelőtt kiváló volt(matek) ,abból mostanában gyenge lett.Úgy vette észre az anyja is,hogy kevésbé figyelmes,átsiklik dolgok felett. Nagyon passzív lett,mintha nyugtatózva lenne. Nem ilyen volt.Mi lehet a probléma? A szülők pedig már nagyon örültek,hogy megoldódni látszott a probléma.A tekintete közönyös,unott. Régebben minden érdekelte,élénkebb volt.Mi lehet ez? A gyógyszer mellékhatása? Az anyja mondta,hogy nemrég volt kontrollon,de ezt a problémát nem mondta el a dokinak. Mit lehet tenni? Abbahagyni a gyógyszert? Egyáltalán okozhatja ez a szer ezeket a tüneteket? Szedi a gyógyszert,de barátja így sincs,még az én gyerekeimmel sem barátkozik,pedig sülve-főve....Szerintem ez alkat kérdése. Valakinek sok haverja van,valakinek senki.Lehet hogy inkább árt a gyógyszer? Mi a fontosabb? Magatartás,vagy a tanulás??
Előre is köszönöm a válaszokat a szülő nevében is.

Csimbi!

Ez egy gyógyszerész véleménye, fönn van a neten. Gondolkodjatok el rajta. A gyógyszerszedés abbahagyása azonban csak az orvos tudtával és felügyeletével történhet!!!

Annak ellenére, hogy a szakértők szerint a hyperaktivitás oka agyi rendellenesség, ennek igazolására eddig semmilyen laboratóriumi teszt nem létezik. Marad tehát az, hogy a különböző kritériumlisták alapján kikérik a szülők, a tanárok véleményét és a szakértő eldönti, hogy a gyermek hiperaktív vagy sem... számos fizikai megbetegedés, pl. allergia, vagy cukorbetegség okozhat hiperaktív tüneteket.
Ahhoz, hogy ez kiderüljön, természetesen egy teljes körű kivizsgálás szükséges, még mielőtt a gyermeket bármilyen személyiség-vizsgálatnak vetik alá. Ezt azonban nem szokták megtenni...
...a valamikori hiperaktív felnőttek 90 %-a saját bevallása szerint nem tapasztalja magán a betegség jeleit. Egyes tanulmányok szerint a gyerekek egyszerűen "kinövik" a hiperaktivitást...
...elgondolkoztató, hogy a betegség köztudatba kerülése után a kezelésre használt Ritalin évi termelése 1768 kg-ról (1990) 14 442 kg-ra (1988) emelkedett, amelynek bevétele természetesen dollár milliókkal gazdagította a gyártó gyógyszerkonszernt...
...A hyperaktivitás egy olyan betegség (?), amelynek diagnózisára semmilyen érvényes laboratóriumi teszt nem létezik, eldöntése tehát szubjektív véleményeken alapszik. Maguk a szakemberek is úgy vélik, hogy nincsenek stabil adatok arra vonatkozóan, hogy honnantól kezdve kóros a gyermek állapota. E betegség szakmai berkekben is rendkívül vitatott. Valójában olyan terület ez, amelyen mindent be lehet bizonyítani, illetve annak ellenkezőjét is. Minden pusztán azon múlik, hogy hogyan magyarázzuk az eredményeket.
Egy bizonyos, hogy a pszichostimulánsokkal való kezelés a gyermekek lelki problémáit a kémiai reakciók szintjén akarja megoldani, meglehetősen vitatható sikerrel. Hozzá kell tennem azt is, hogy a kutatási eredmények sosem arra alapszanak, hogy a gyermekek hogyan érzik magukat a kezelés alatt. Őket általában nem kérdezik meg. Az eredményeket a szülők, és a tanárok értékeléséből vonják le. Ennek láttán az az érzésem támad, mintha egy atombombát akarnának bevetni azért, hogy elpusztítsunk egy oroszlánt. A tét az, hogy egy pszichotikus, kábítószerfüggő társadalmat neveljünk-e fel, vagy egy lelkileg egészséges nemzedéket. Ehhez a szülők, a tanárok és ha kell az orvosok összefogásával rengeteg időt, és odafigyelést kell szánni gyermekeinkre. Ezt ugyanis nem pótolja egyetlen tabletta sem

Zsuzsi

Előre közlöm, nem vagyok "szakember", nem rendelkezem végzettséget bizonyító okiratokkal, csupán 30 éves gyakorlattal rendelkező mezei tanító néni vagyok, jelenleg napközis státuszban.
Néhány éve, amikor a fél éves kislányom mellől családi okok miatt vissza kellett térnem iskolámba, akkori igazgatóm nehezen tudott régi munkakörömbe visszahelyezni, ezért szükségmegoldásként megkaptam egy magántanulót. A fiúnál hiperaktivitást állapítottak meg. Előttem egy mostani kolléganőm foglalkozott vele, nem akarom és nem is tudom munkáját kritizálni.
Amikor készültem erre a feladatra, úgy gondoltam, tiszta lappal kezdem. Úgy gondoltam, hogy meghallgatom a kolléganőm tapasztalatait, élménybeszámolóját, de megpróbálom egy-két hét alatt megfigyelni, és inkább saját benyomásaimra támaszkodni. Bizony nem volt "könnyű eset", sokszor a szekrényről kellett leszedni (a tanulás helyszíne nem volt igazán kedvező...szertár (?) - szakmaiságát nagyon vitatom), és repült a ceruza a szemem és fülem mellett, ha valami nem sikerült. Válogatott káromkodások, durvaságok kerültek ki az akkor 7 éves, elsős fiú szájából. A tananyaggal lassan haladtunk, az olvasás-írás nagyon nem érdekelte, de a matematikában kimondottan sikerei voltak. A 20-as számkörben nagyszerűen elboldogult, és a sorozat-folytatásokon keresztül pillanatokon belül rájött a szorzás szabályosságára. Elsős kora vége felé megértette és tudta a szorzótáblát. Sajnos az olvasás-írás terén viszont sokat kellett küszködni. Kezdetben még 2 betűt sem tudott összeolvasni.
Nagyon nehéz napok voltak, egészen addig, amíg beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a fiú mindene a kutya. Rengeteget mesélt mindenféle kutyafajtákról, saját és tévés élményeiből." Na, megvagy!" - gondoltam, és innentől kezdve az egész tanulás a kutya körül forgott. Kutyás kép, matrica volt az ajándék, kutyás nyomda...stb. "Szeretnél még többet tudni a kutyákról? Gyere, iratkozzunk be a könyvtárba! Ugye jó lenne nemcsak a képeket nézegetni, hanem el is olvasni, mit írnak a kutyusokról..." A tanulás gyakran séta közben, játszótéren zajlott, a környezet megismerése, matek...ha csak tehettünk, mentünk sétálni. Szerencsére nem szólt ránk senki. A gondok akkor kezdődtek, amikor a kisfiúnál gyógyszert váltottak. A gyógyszer hatására (amit reggel a szülei adtak be neki), az első órát végig aludta. Szabályosan rádőlt az asztalra, és horkolt. A második órában már egy kicsit lehetett dolgozni, a harmadikra feléledt, és szinte átfordult. Viselkedése ismét a "régi" lett, ebben a fél-háromnegyed órában lehetett igazán valamit alkotni. Esküszöm, vissza kívántam a régi fiút!!! Azt mondtam, inkább legyen hangos, élénk, durva, kiabáljon, ne adj isten káromkodjon, csak éljen! A gyógyszerszedése alatt, mint egy báb, bábu, robot, gép, érzelem nélkül, értelmetlen arckifejezéssel nézett rám. Az "atombomba" hasonlat nagyon jó, valóban a türelem, odafigyelés, empátia, a gyerek kulcsának megtalálása az egyik fő "gyógyszer". - szerintem....
A fiú később fokozatosan kezdett beszokni osztályába, kezdetben 2 órát töltöttem vele, mellette ülve, segítve. Aztán már külön padból figyeltem, nem segítettem, csak ha nagyon kétségbeesett. Aztán kijöttem a teremből. Ma már 6. osztályos, hiperaktivitását "kinőtte".
Köszön! - és ez nagy szó!!!

Tudom, hogy néhányan most a torkomnak esnek, de Márti példája ékes bizonyítéka annak, amit szentül hiszek, hogy hiperaktivitás NINCS! Van türelmetlen pedagógus és szülő, és van pszichiáter, aki felírja erre a vélt "betegségre" a csodaszert. Aminek fogyasztása a "diagnózis" kiötlése után nagyságrendekkel nőtt. Erről szól a múltkor idézett részletem is.
Vannak persze nyughatatlan, nehezen kezelhető gyerekek, de nem őket kellene "kezelni", hanem, mivel csak tünethordozók, talán illendőbb lenne a kiváltó okokat felkutatni és megszüntetni. Meg közelebb férkőzni a gyerek lelkéhez.
A hiperaktivitás létezésének pártolói vajon tudják-e, hogy sokkal veszélyesebbek a nyugodt, csendben elüldögélő, hangjukat soha nem hallató gyerekek, mert róluk aztán tényleg nem tudjuk, mi motoszkál a fejükben, sőt sokan őket tartják jó gyereknek, a tanárok álmának, mert soha nem zavarják az órát...

Már csak annyit, hogy mi hogy viselkedünk, ha tartósan gátolnak bennünket valamiben?????????

Zsuzsi

Zsuzsi, azért a hiperaktivitást nem kell törölni a szótárunkból. Mert létezik.
Természetesen létezik a türelmetlen tanár, meg a csendben ülő gyerek is.
Hogy melyik a problémásabb? mindig az, amivel az ember éppen szembesül.
AZ biztos, hogy nem a gyógyszerezés a megoldás. Éppen ezért nekünk még sok dolgunk van ezen a téren.
Dóri

Tudod, Dóri, nekem az a problémám, hogy mindig kitalálnak valamit, amihez aztán szakembereket képeztetnek, egy csomó megvásárolandó anyagot rendelnek, szabályokat írnak elő. Nevesítenek a világ létezése óta meglévő dolgokat, aztán hasznot húznak belőle. Meg büntetik az iskolákat. Mi pl. soha nem küldtünk kisegítőbe ért. fogy-t, mert azt mondta az igazgatónk, hogy nem tudná elviselni, ha a pici gyerekek ott állnának hóban-fagyban a buszmegállóban, mert akár az ő gyerekei is kerülhettek volna ilyen helyzetbe. Arról nem is beszélve, hogy nem tanulhattak volna tovább. Sokat segítettünk nekik a tanulásban, nem voltak megbélyegezve, kiközösítve. Ez volt az igazi integráció. Differenciáltunk akkor is, amikor ezt még nem találták fel, nem volt hozzá jó drága tanfolyam meg minden, és a "problémás" gyerekekkel is nagyon jól elboldogultunk addig is, amíg nem voltak hiperaktívnak nyilvánítva. Persze, ha egy tanár nem bír a tanítványaival, könnyen elbújhat egy ilyen diagnózis mögé, aztán széttárhatja a karját, hogy hát ez van...
És azon sem csodálkoznék ezek után, ha a piacon megjelenne valami csodaszer a "disz"-re...

Azt sem értem egyébként, hogy miért kell külön nevtan meg szakértői. Hogy lehessen egymásra mutogatni? Ez az oszd meg és uralkodj elve. Miért nem lehet egy egységes intézmény, amely diagnosztizál és véleményez. Mert így nem keverednének bele a szülők és iskolák, és nem lenne miért büntetni?!