Segítség!
-
baba
Segítség!
A következő témában kérem segítségeteket. Óvodánkba két down szindrómás kisfiú van "integrálva". Harmadik éve járnak hozzánk. Kiscsoportban mindkettő a csoportomba tartozott, majd az egyik kisfiú lemaradt. Én fejlesztő pedagógusként is" működnék" óvodánkban 2006 óta, de konkrét feladattal,csak az idei tanévben lettem megbízva/iskolára felkészítés egy nagycsoportos óvodásnál/ . Szeptembertől -határozatlan időre- megbíztak a két down-os kisfiú fejlesztésével is/természetesen nem írásban/,mivel a városban nem tudta egy gyógypedagógus sem" elvállalni"a fejlesztést. Én sem értettem, de igyekeztem ennek a feladatnak eleget tenni, a legjobb tudásom szerint. Szakkönyvekből, internetről, plusz a Down alapítvány szakembereitől kértem segítséget. Ellenőrizték fejlesztési terveimet, és biztosítottak róla, hogy ,hogy munkámat nagyon jól végzem. a Szakértői bizottság vezetője is csak gratulálni tudott, hogy milyen minőségi munkát végzek./A gyerekeket folyamatosan vizsgálták /. Mindezek után óvodánkban ,- pedagógusnapra-, jutalmat kaptak a dolgozók, én is.Pár nap múlva megkaptam a down-os kisfúk haladási naplóját, mondván,már nincs rá szükség , eltehetem, csak az államkincstári elszámoláshoz kellettek belőle az adatok, hogy a fejlesztésre szánt összeget le lehessen "papírozni"! Mikor rákérdeztem, hogy ezt ki kapta, kinek lett kifizetve, válaszul azt kaptam,hogy az én jutalmam ezért több, mint a többieké. Ez konkrétan a közvetlen kolléganőm jutalmánál 7 ezer forinttal több.Félreértés ne essék, nem a pénzen van a hangsúly, mert egész évben szóvá sem tettem,hanem arról, hogy amikor rákérdeztem mekkora összeg szerepel az Államkincstárnak szánt beszámolóban, akkor azt a választ kaptam, hogy annyi, mint amit "jutalom" gyanánt kézhez kaptam.Akkor ez most jutalom volt, vagy a fejlesztésért elszámolt összeg.Ha az utóbbi, akkor én egész évben ilyen rosszul dolgoztam 27 gyermekkel, akik közül egy down kóros?????? Nagycsoportom volt, mind iskolába megy. Kérek mindenkit aki érti ezt az egészet, segítsen, adjon tanácsot mitévő lehetek???!!! Vagy nyeljem le ezt a békát is és hagyjam, hogy a gyerekek fejlesztésére szánt -ki tudja ezek után mekkora összeg- nem a törvényben előírt célt szolgálja???!!!Köszönöm türelmeteket!!!!
-
driszko
Re: Segítség!
Hangosan gondolkodom, mert néhány dolgot nem értek. Elöljáróban csak annyit: szerencsés vagy, hogy egyáltalán jutalmat kapsz - én évek óta nem láttam ilyen borítékot
Na szóval: Ami az állami normatívát illeti: minden gyermek ugyanannyi "fejkvótát" kap - az oviban nem tudom, hogy mennyi (szerintem az Interneten biztosan rátalálsz, mert nem titkos). Az SNIA gyermekek megkapják pluszban ennek a 80%-át, azaz a normatívát megszorzod 0,8-cal - ez a többlet pénz. Bár azt hiszem, hogy ezt jogtalanul vette fel az intézményed, mert kifejezetten GYÓGYPEDAGÓGUS végzettséget ír elő a törvény. Ez nem a Te munkádat minősíti, biztosan nagyon hatékonyan dolgoztál. De ha már szóba hoztad a papírozást - "Egyéni fejlődési lapot" kell vezetni (külív, belív), amit évekig őrizni kell a fenntartónak. A szavaidból úgy veszem ki, hogy nem ilyet vezettél, tehát lehet, hogy mégsem az állami normatívát igényelték a Down gyermekek után (csak akkor azt nem tudom, hogy mit). Hátha más tovább tudja vinni az én gondolatmenetemet

Szia Babuci!
Sztem a normatíva jár az intézetnek. Azt biztos megkapták
Viszont te nem vagy kompetens az sni-a fejlesztésben, tehát neked ezekért az órákért nem jár semmi. Ezt kompenzálták a jutalommal.
Hogy a foglakozásokat mégis kinek és hogyan számolták el, azt sűrű homály fedi. Gondold meg, hogy érdemes-e belepiszkálni. Csak te húzhatod a rövidebbet.
Ha kirúgnak érte is leírom, hogy nálunk az igh. évekig kapott logopédiai pótlékot, pedig nincs is ilyen irányú végzettsége.
Sajnos a mai vezetés szinte minden szinten így működik. A változásban csak reménykedni lehet. Bár ez utópia.
Figyi! Örülj annak, hogy megdicsértek, költsd el a pénzed, és nagyívben……(mindenki fejezze be ahogy akarja)!

- hogabi
- Moderátor

- Hozzászólások: 1241
- Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
- Tartózkodási hely: Vöröstó
- Adott: 1 köszönetet
- Kapcsolat:
Re: Segítség!
Az előttem hozzászólók lényegében mindent leírtak. Sztem is jobb,ha nem kutakodsz, mivel tényleg nem fejleszthetsz.
Az intézmények ha megkapják a normatívát, egy kalapba teszik az egészet. Nem lehet külön kiszámolni, hogy ez az XY gyerek normatívája, mert be kell szállni a közös költségekbe. /víz, villany, fűtés, fénymásolás, fejlesztő cuccok stb.... Na és a jutalom./ Még szerencsés is vagy, hogy kaptál és ráadásul differenciálva. Én már évek óta borítékot sem láttam, nem pénzt!
Biztosan nagyon jól dolgoztál, nézz a gyerekek szemébe, az elárul sokat!

Gabi
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
-
baba
Re: Segítség!
Köszönöm, hogy elmondtátok véleményeteket !Nagyon elgondolkodtató, hogy a SNI-is gyerekek fejlesztése terén milyen etikátlan módon folynak a dolgok országunkban! Meddig fog még ez így menni??? Utolsó kérdésem:Mivel nem vagyok kompetens ezen gyerekek fejlesztésében, akkor jártam volna el helyesen, ha én is félreállok, és nem vállalom el a "fejlesztésüket"? Hiszem,hogy akkor jól döntöttem, és valóban a gyerekek fejlődése ,ragaszkodása,és a szülők őszinte köszönete ,mindent megér!
-
driszko
Re: Segítség!
Nem a szakmai színvonallal, hanem a papírral van probléma. BÜRÖKRÁCIA!!!! Sokszor hangoztatom, hogy a papír nem minden - a fejlesztő szakembert kellene nézni. De ez csak pusztába kiáltott szó. Pl. magyart sem taníthat egy tanító (pedig lehet, hogy jobban felkészült, jobban rátermett a feladatra). Szóval a törvény előírja, hogy BTM-es tanulók fejlesztésében a fejlesztőpedagógus a kompetens, SNI-sek esetében gyógypedagógus. Az SNIB-nél - ha nincs kikötve, hogy gyógypedagógus végezze a fejlesztést, akkor elvégezheti fejlesztőped. is. Jól tetted, hogy fejlesztetted a gyermeket, ez a feladatunk. A fenntartó hibázott, ha felvette érte a normatívát.
-
karnismari
Re: Segítség!
Gabinak és Adriennek teljesen igaza van.
Először is meg kell nézni az intézmény alapító okiratát: benne van-e az adott fogyatékosság típusa?
Ha igen, (és a gyereknek megvan a szakértőis papírja), akkor felveheti rá a felemelt fejkvótát. De innentől kutyakötelessége a törvényben és a szakértői véleményben leírtakat betartani: rehab. vagy fejlesztő foglalkozás a megadott szakember által. Ha ezt nem teszi meg, és jön az ellenőrzés vagy a szülő!!!, akkor bukta van, és vissza kell fizetni a felemelt fejkvótát visszamenőleg is. Sokszor a fenntartó vagy az intézményvezető nincs is tisztában ezekkel a dolgokkal. Nekünk, szakembereknek is van abban felelősségünk, hogy ezt tudatosítsuk bennük, ha lehet.

vég
Re: Segítség!
A kötelező órákat 45 percben vagy 60 percben kell számolni? Hol találok ehhez segítséget? Elnézést, ha első ránézésre furcsa kérdésem van. De nagyon nagy szükségem van a segítségre.
Szóval: iskolaotthonos munkarendben dolgozunk egy EGYMI-ben gyógypedagógusként. Az elmúlt években ez nem jelentett problémát, mert osztottak voltak az osztályok. Két pedagógus váltva, délelőtt 4, délután 4,5 órában dolgozott. (Így az órák igaz, hogy 45 percesek voltak, de tulajdonképpen 60 perc adta ki az órát, mert egyedül voltunk a gyerekekkel.) Most összevont osztályokban, de a fő tantárgyakat bontott órákban tanítjuk. (Az összevont osztályban, így 2,5 pedagógus munkájára van szükség.) De a tantárgyfelosztás miatt, ez kicsit megbillenti az egyensúlyt. (anyanyelvet 2 pedagógus tanít az egyik-egyik osztályban, matekot a harmadik mind a két osztályban, illetve a készségtárgyakat felosztottuk.) A fennmaradó időkeretben fejlesztő foglalkozásokat tartunk. Igazgatói utasításra minden órának 60 percesnek kell lennie, így most az én órarendemben a kötelező 19 órámmal szemben (2 óra órakedvezményem van) 22 db 45 perces foglalkozás, tanítási óra, ebédeltetés, kísérés, uzsonna szerepel, illetve a délelőttben és a délutánban, ha végig vagyok a gyerekekkel hozzászámítódott a szünetek időtartama, és még így is hiányzik 25 percem. Most azt szeretném tudni, máshol, ha működnek így, ott hogy működik, illetve hogy számítják ki? Illetve hol találom az erre vonatkozó jogszabályt? Már mindent végignéztem, de csak annyit találtam, hogy a tanítási óra 45 perc, illetve a szünetben felügyeletet kell ellátnom és készülni a következő órára. De ezt így is megteszem, sőt nem is jelent problémát, csak azt nem értem miért kell még 19X15 percben azaz 5 újabb darab 45 perces foglalkozást tartanom? (De ez nem csak az én problémám. Mindenkinek így lett kiszámítva.)
Köszönöm a segítséget, vagy csak azt, hogy leírhattam!