Megkértek rá, hogy tegyem közzé ezt a pedagógusoknak való tanfolyamot.
Mivel a Tanfolyamok témakörben nem tudtam új témát nyitni, ide teszem fel.(Aki tudja áthelyezheti).
Tanfolyam
A fogyatékkal élők kommunikációjának fejlesztése
A kurzus előadói:
Kékesiné Jánó Rozália, Kiss Istvánné, Forrai Judit
A meghívott előadók – több évtizedes gyakorlati tapasztalataik alapján – olyan ismeretanyagot adnak át, amelyek ma még nem (vagy csak részben) kerültek publikálásra. Az elméleti tudás kiegészül a gyakorlatban hasznosítható ismeretanyaggal, és a sérülés specifikus eszközök használatának bemutatásával.
A tanfolyam célja:
A szakemberek olyan képzésben részesüljenek, amelyből megtanulják azt, hogy minden sérült embernek esélye van, az állapotának megfelelő kommunikációs tudás elsajátítására.
A kurzuson megszerzett tudással a szakemberek könnyen felismerik a különböző diagnózisú, illetve állapotú emberek részére, a legoptimálisabb kommunikációs csatorna megtalálását.
A tanfolyamot ajánljuk:
gyógypedagógusoknak,
többségi iskolában tanító tanítóknak,
általános-és középiskolai tanároknak,
fejlesztőpedagógusoknak,
szociálpedagógusoknak,
gyógypedagógiai asszisztenseknek
A tanfolyam időtartama: 40 óra
A tanfolyamon yújtott teljesítmény értékelésének módja:
Aktív részvétel az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon. A hallgatók a kurzus végén az előadók kérdéseire válaszolnak.
A tanfolyam időpontja:
2009.07.06-2009.07.10.
A kurzus ára:
A 45 ezer Ft/fő, amely tartalmazza az ebédet is.
Engedély szám: 00235-2008
Azonosító: 00010108
Helyszin: Budapest, VIII. ker. Kis Fuvaros u. 11. fszt.
A tanfolyamok a Szebben Szeretnék Járni Egyesület szervezésében indulnak
www.szebbenszeretnekjarni.hu
Telefon: 06-30-637-2008
E-mail: gyimesi@szebbenszeretnekjarni.hu
Nyári tanfolyam
Vissza: “Fejlesztőpedagógusoknak”
Ugrás
- 3D Nyomtatás
- ↳ 3D nyomtatók
- ↳ Ender 3 V2
- ↳ Ender 3 S1
- ↳ Ender 5
- ↳ Ender 6
- ↳ Ender 7
- ↳ CR-6
- ↳ CR-10
- ↳ CR-30
- ↳ Szoftverek
- ↳ Klipper
- ↳ OctoPrint
- ↳ Cura
- ↳ PrusaSlicer
- ↳ Hardware
- ↳ Alaplapok
- ↳ Hotend
- ↳ Kiegészítők
- ↳ Nyomatószálak
- ↳ Adok-veszek
- ↳ STL-ek
- ↳ Beállítások
- ↳ Asztal szintezés
- ↳ Egyéb
- Lézervágás, gravírozás
- ↳ CO2 lézer
- ↳ Ortur
- ↳ Neje
- ↳ Szoftverek
- ↳ Hardware
- ↳ Adok-veszek
- ↳ Beállítások
- ↳ Egyéb
- 3D tervezés
- ↳ Programok
- ↳ Fusion 360
- ↳ AutoCad
- ↳ SketchUp
- ↳ FreeCad
- ↳ Tinkercad
- ↳ Blender
- Gépjármű
- ↳ Cupra Leon
- Kérdések - válaszok
- ↳ Látogatói kérdések
- ↳ Javaslatok, vélemények
- ↳ Egyéb
- Szekciók
- ↳ Fejlesztőpedagógusoknak
- ↳ Gyógypedagógusoknak
- ↳ Logopédusoknak
- Egyéb fórumok
- ↳ Társalgó
- ↳ Tárhelyek, honlapok
- ↳ Kérdések-válaszok
- ↳ Látogatói javaslatok
- English
- ↳ English language forum
- ↳ Call of Duty Mobile cheaters