Asperger szindrómával iskolaváltás?
Elküldve: 2018.11.13. 22:16
Kedves Mindenki!
A lányom idén kezdte az általános iskolát, és sajnos problémák adódtak, nem figyelt órákon, és nem tudott beilleszkedni. Ezt nem részletezem, a lényeg, hogy átvittük másik intézménybe, itt beilleszkedett, szeret járni, órákon is odafigyel, együttműködik. Ez egy kis létszámú osztály, barátságos tanító nénikkel. Voltunk vele pszichiátriai vizsgálaton, ahol azt mondták, valószínűsíthető nála az asperger szindróma, de még további vizsgálatok előtt állunk. Úgy tudom, autista gyermek csak olyan intézményen tanulhat, amelyik alapító okiratában ez szerepel. Ez az iskola sajnos nem ilyen. Az igazgató azt mondta, amikor elmondtam ezt a dolgot, hogy - ha előírják neki a speciális fejlesztést, ő ezt nem tudja megoldani, ránk szülőkre hárul ez a feladat. Ez mennyire járható út? Eléggé kétségbe vagyok esve, mert semmiképpen nem akarnám egy újabb iskola váltásnak kitenni a gyerekemet, főleg, hogy itt jó helye van. Kérdésem: ha én, a szülője vállalom, hogy elviszem az előírt fejlesztésekre, akkor maradhat-e a mostani iskolájában? (Valaki erre azt mondta, a magánúton történő fejlesztés nem számít hivatalos fejlesztésnek. Nem tudom, ha a pedagógiai szakszolgálathoz vinném fejlesztésre, az hivatalosnak számít? Van erre egyáltalán lehetőség? Vagy csak az iskolában kaphatja meg a gyerek az előírt fejlesztést? Reményeim szerint nem az számít, hogy hol, hanem az, hogy megkapja...)
Remélem, tud valaki segíteni ebben a kérdésben! Előre is köszönöm!