5 éves gyerek beszédfejlődése
Elküldve: 2012.10.04. 13:07
Tisztelt Szakemberek!
Segítséget szeretnék kérni Önöktől. Az én fiam 5 éves, óvodás. 3 évesen még nem volt tiszta szava, diagnózis: Ép értelem mellett, akadályoztatott beszédfejlődés.Beszédfejlődési zavar. Heti 3 órában logopédus foglalkozik vele az oviban. A nagy gondom az, hogy hiába kapjuk meg a neki szükséges szakemberi segítséget, ha a fiam nem működik együtt. A logopédus hölgy nagyon aranyos, türelmes, tapasztalt. Beszéltem vele, kérdeztem, hogy a gyerek a fejlesztésen hogy "dolgozik"? Mondta, hogy persze-persze csinálja, mondja amit kér tőle, de láttam rajta hogy csak nem akarja hogy aggódjunk. A másik jel az, hogy az óvónéni persze őszintébb volt, és ő mondta hogy ahhoz képest hogy már nagycsoportos: nem tud hajtogatni, nem akar leülni rajzolni, türelmetlenül színez, nem mindig vesz részt a közös mondókázásban. És amikor én kértem, hogy akkor szóljanak rá, és tegyék úgymond "kötelezővé", akkor azt mondták az óvónénik, hogy jaj nem baj, hiszen még pici, hadd játsszon!!!Csak az a bibi, hogy minden gyerek szót fogad az óvónéninek, csak az én gyerekem nem,így mi lesz??? Ha nem együttműködő, így hogy megy iskolába? Ott nem lehet nem szót fogadni!Sajnos nem mondott valótlant, mert otthon mi is ezt tapasztaltuk. Van a gyereknek egy logopédus könyve, és füzete is. Abban vannak "házik" feladva neki, hogy otthon a szülővel meg kell csinálni. Leülünk, és NEM AKARJA a feladatokat megcsinálni.(színezés, állathangok utánzása,hangok gyakorlása.) Kijelenti, hogy ő nem fog most zümmögni, nem akarja a repülőt utánozni. Sőt, szinte el sem kezdjük, már pityereg. Pedig szükség van gyakorlásra, ezt a logopédus is mondta. A többi gyerek nincs a hangokról faggatva,stb..nekik könnyebb a gyerekkoruk, én ezt megértem. De mivel ő így született muszáj gyakorolnunk. Attól félek, hogy a logopédus sem tud vele haladni, mert a gyerek visszautasító. Mi lesz így? Mit csináljunk???Tanácstalan vagyok, kérem segítsenek.
A fiam rövidebb mondatokat már érthetően mond, de még sok nyelvtani hiba van: ban helyett: ba, ha túl sok a mondatban a helyhatározó, akkor már elveszti a fonalat. Hibák még: pld: kerény-kenyér, hibásan kiejtett hangok: h, r, z-zs helyett s.,stb.Ha kijavítjuk, akkor azon is megsértődik. De kérem mit tegyünk? Ha nem javítom ki, akkor azt gondolja hogy jól mondta. És miért van az, ha el van neki mondva többször is az állathang, akkor sem jegyzi meg, és mást mond? A gyerekek csúfolják hogy rosszul beszél, " béna", "hülye". Nem tudom mit tegyek, mit csinálunk rosszul? Hogyan fog így iskolába menni?
Előre is nagyon köszönöm válaszukat. Tisztelettel: Ildikó