elektív mutizmus

[zsoltzsolt]

Tisztelt Mindenki!

Én csak annyit kértem, hogy ha segítünk, tegyük azt úgy, hogy mások is tanulhassanak belőle.
Ennyi, nem több...
Ha valaki személyeskedésnek vette, az róla szól...
AZt is szeretném, ha megtanulna itt mindenki olvasni és ismerni a netes kifejezésmódot..
Az első mondatom után mosolygó jel volt..
Kértem, és nem utasítottam senkit, hogy mit hogyan csináljon
Én sose szóltam senkinek,hogy esetleg milyen a stílusa ... a kérdőre vonás...... hát kapok itt belőle, sose tettem szóvá, de ha nem tetszik valami, akkor szólok, és ebben az is benne van, hogy tévedek, de akkor tessék bizonyítani...

[Fodor Zoltán]

Azt hiszem, egy nagyon fontos téma, ami a pedagógus társadalmat érinti nagyon elkanyarodott. Ha megnézem a téma címét, akkor semmi olyan dologról nem kapok információt, amiért esetleg egy fórum látogató, érdeklődő ide jönne és hasznos adatokat merítene a különböző hozzászólásokból.
Ha az elején kezdhetem, akkor Zsuzsi-nak üzenném, hogy véleményem szerint nagyon sok embert érdekelne a megoldás. Privát üzenet lehetősége mindenkinek engedélyezett volt és lesz is a jövőben. Senkinek nem kötelező a fórum témáihoz hozzászólást írni, ha privát üzenetben szeretne információt cserélni. A gond ezzel az, hogy csak annyi lesz olvasható a fórumba, hogy üzenet privátban.
Ebben az esetben viszont tiszteletbe kell tartani az üzenet küldőt, ha ő úgy gondolja közlendőjét csak privát üzenetben tudja megtenni. Ezzel nincs is gond, én csak annyit kérnék Zsuzsitól, ha lehetséges és olyan információval rendelkezik ebben a témában, ami mindenkit érint, kérem őt, hogy ossza meg velünk.
Hozzászólásokban továbbmenve, javítva pár dolog, ami nem ide való!
Remélem Zsuzsit és másokat sem sértettem meg, ha igen, akkor kérem jelezzék nekem!

Részemről lezárva és megkérek mindenkit, hogy a fórum témájával foglalkozzon ebben a témában!

Személyeskedésnek nincs itt helye és ez nem az a fórum, még mielőtt elválnának útjaink!

[Zsuzsi]

Mivel semmiképp nem szeretném, hogy a hozzászólásaim vagy üzeneteim ellenségeskedést, és főleg velem szembeni ellenszenvet váltsanak ki, szívesen kifejtem a szelektív mutizmussal kapcsolatos véleményem. Teszem ezt azért, mert egy kicsit átértékeltem az utánam szólók megnyilvánulásait, és arra a következtetésre jutottam, hogy számít a véleményem, és ez nagyon jó érzés.

Amiket most írok, az a tanulmányaim, olvasmányaim, internetes fórumok és saját tapasztalatok összegzéséből levont következtetések. Kezdem hát.

Függetlenül attól, hogy laikusok vagyunk, vagy szakemberek, jónéhány olyan dolog van körülöttünk, amellyel nemigen tudunk mit kezdeni, rejtélyesnek, misztikusnak, még a szakmát is megosztónak tűnnek. Ilyen pl. a hiperaktivitás, a mutizmus és az autizmus. Mivel az utóbbival a gyakorlatban nem találkoztam, kizárólag az első két dologról beszélek.

Egyszer azt olvastam, hogy a haszonszerzés egyik módja, hogy kitalálnak „betegségeket”, szakembereket képeznek ki a „gyógyításukra”, és sok esetben gyógyszereket rendelnek hozzá. Vagyis a tüneteket nyomják el, ahelyett, hogy a betegséget gyógyítanák a kiváltó okok megszüntetésével. Én ilyen mondvacsinált problémának tartom a hiperaktivitást és a mutizmus különböző fajtáit is. A kettőt egy tőről eredeztetem, a gyereknek valami feldolgozhatatlan problémája van, és mentalitásától függően reagál rá: vagy nem szólal meg, vagy nem tud nyugton maradni… Közös még a két dologban az is, hogy (az esetek döntő többségében) mindkettőt kinövik…

A topic témájára szűkítve a mondandóm, a szelektív mutizmus terápiájában a hivatalos verzió szerint a pszichiáter és a pszichológus a kompetens, esetleg logopédiai megsegítés fogadható el. Szerintem ez hibás megközelítés, mert nem tenném kompetencia-függővé, hanem azt mondom, mindenkinek, akinek a gyerekkel kapcsolata van, KÖTELESSÉGE azt a nyugodt, megértő és segítő légkört megteremteni, amelyben a gyermek megnyugszik, és kiteljesedhet. Olvastam egy nagymama panaszát, aki arról ír, hogy sz. mutista unokájára (aki még ráadásul ticel), többször ráripakodott az őt fejlesztő pszichológus, hogy hagyja abba a hunyorgást, mert őt nagyon idegesíti… Azóta a gyerek megint nem beszél…
A megszólalást gátló kiváltó okok is sokfélék lehetnek. Sokan a túlféltő, a leszakadást nem engedő szülői gondoskodást nevezik meg okként, mások a túlzott szigort vagy engedékenységet. Ha a filmélményeinkre gondolunk, ott valami szörnyű trauma váltja ki ezt a viselkedést.

Az okok és a gyerekek temperamentumából következően a hatékony terápia sem fogalmazható meg dogmatikusan, minden gyereknél külön ki kell tapasztalni, mi válik be. Dóri ezekből már felsorolt néhányat, kiegészítem csak:
- lovasterápia
- kisállat-terápia (kutya, macska stb.)
- fülbesuttogás
- ha már tud írni, akkor a rövid, írásbeli üzenetek
- tilos a minősítés, természetesnek kell venni, ha megszólal, ha nem
- tilos az erőltetés, mert inverz hatást vált ki

Volt szó az előző hozzászólásokban a családterápiáról is, amely fontosságát nem vonom kétségbe, de azzal, gondolom, egyetértetek, hogy erre csak kevesen vállalkoznak, mert vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget, vagy takargatnak valamit.

Összegzésként tehát az a véleményem, hogy a szelektív mutizmus problémáját ott és annak kell „orvosolnia”, ahol és aki az adott pillanatban a gyerek mellett van, és mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, hogy mi a hatékony megoldás.

(A kiváltó okokról olvastam és tapasztaltam spirituális magyarázatokat is, amikről szintén szívesen írok, ha érdekel valakit, de ezzel sokaknál biztos kiverem a biztosítékot…)

[Fodor Zoltán]

Köszönöm, hogy leírtad a témához kapcsolódó gondolataid és remélem ez már többeket ösztökél, hogy hozzászóljanak, kiegészítsék vagy saját véleményüket megosszák velünk.

[Zsuzsi]

Még néhány gondolatot engedjetek meg, bocs, de a korom miatt már kissé szakaszos a gondolkodásom.
A terápia része lehet még a metakommunikáció is, amikor pl. a tanár elfogadja, ha a gyerek fejbólintással, pislogással válaszol az eldöntendő kérdésekre, valamint az is, ha a kiegészítendőkre írásban kéri a választ (ez vonatkozik beszélgetésekre és számonkérésekre egyaránt.) Sajnos, gyakran van arra példa, hogy a meg nem szólaló gyereket nyilvánosan megszégyenítik, akár a szülő, akár a pedagógus, és ezzel tovább gerjesztik a szorongást, esetleg a dacot (a megszégyenítésekkel is ki lehet váltani sz. mutizmust).

A másik:
Tapasztalatok bizonyítják, hogy a szelektív mutizmust produkáló gyerekek nagy része átlag feletti intelligenciával rendelkezik. A saját tapasztalataim is alátámasztják ezt. A dolog pikantériája, hogy az első ilyen esetem a kötelező gyakorlatom alatt, a kisegítőben történt. A 8. osztályban tanítottam több napon keresztül, és volt ott egy lány, aki csak az osztályfőnökével és egyetlen osztálytársával volt hajlandó kommunikálni. Valahogy úgy alakultak az események, hogy senki nem tudta a választ, és a lány beleszólt az órába. Megadta a jó választ, amitől vérszemet kaptam, és olyan kérdéseket is feltettem, amire a nemhogy a normál általánosban, de még középiskolában is dicsőség volt tudni a választ. Nem alakult ki köztünk beszélgetés, csak kérdések és foghegyről visszadobott válaszok röpködtek egy ideig, de nagyon megrökönyödtem a történteken. Mit keres egy ilyen gyerek a kisegítő iskolában?! Ezt az osztályfőnökétől tudtam meg: a kisvárosi többségi iskolákban nem tolerálták ezt a fajta viselkedést, meg sem próbáltak közelíteni ehhez a lányhoz, ezért a szegregációt tartották megoldásnak...

[Dóri]

Köszi Zsuzsi, hogy leírtad a „köz”nek is a véleményedet.
Amit a terápia kiegészítéséről írtál az OK. (Majd csak összerakjuk az igazi th-t.)
Néhány gondolatoddal nem értek egyet, de ebben a topikban ez nem vitatéma.

A családdal való együttműködés nagyon fontos. De nem minden család vevő. Sajnos.

Az ikerhelyzet is okoz részleges beszédzavart (mutizmus, dadogás).
Az ikertestvérrel kialakulhat egy egyirányú kommunikációs kapcsolat, ami a többi helyzetben nem működik.

„Összegzésként tehát az a véleményem, hogy a szelektív mutizmus problémáját ott és annak kell „orvosolnia”, ahol és aki az adott pillanatban a gyerek mellett van, és mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, hogy mi a hatékony megoldás.”

Ez mélységesen igaz. És nem könnyű feladat.
Úgyhogy nincs megoldási sablon.!!!!! Tessék egyénileg kitalálni!!!

És mégegy!
Az a pedagógus, aki nem ismeri fel a tic-et, a hiperaktivitást, a mutizmust, a disz..., stb. !!!!! Miért is van a pályán?
Alkalmasság??? Hogyan???? Miért????
Na, ez sem ebbe a topikba tartozik.
Dóri

[hogabi]

Torey Hayden: Szellemlány
Igaz történet egy veszélybe került kislányról, és a tanárnőről.

Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye - az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...

A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra.

[zsoltzsolt]

No, ezekből, mint pl. Zsuzsié, sokat okultam.
Ennyit akartam
remélem más is olvassa a fórumot, hisz ezért járunk ide, hogy gondolatot cseréljünk
köszönöm az előttem szólóknak