Tudod Dóri, több ilyen pedagógus kellene! Mert nálam is öröm, ha a gyerek örül, bármennyire is fáradt vagyok. Új erőt merítek belőle.
És igenis vannak örömök, aki nem veszi észre, ott már régen baj van!
Hogabi

Dórival nagyon egyetértek abban, hogy az SNI-s gyerekeknek sokkal több motivációra és mindig megújuló feladatokra van ahhoz szükségük, hogy boldogulni lehessen velük. Magam is hasonló képpen építem fel a fejlesztő foglalkozásokat. A gyerekek végig "játszák" a 45 percet, miközben jól megdolgoztatom őket, legyen az magyar, matek, de akár történelem, biológia vagy földrajz is. Nálam ritka a papír-ceruza feladat, hiszen azt épp eleget csinálnak a tanítási órákon. Jobban szeretem őket cselekedtetni: kirakóznak, összefüggéseket keresnek, következtetnek, analizálnak,logikusan gondolkodtatva vannak, tehát ugyanúgy mindenre kiterjed az óra, de ezek mellett fő hangsúly a fejlesztésen van, ami viszont minden területre ki kell, hogy terjedjen. Hozzám nagyon szeretnek jönni a gyerekek, szinte közelharc folyik azért, hogy kit vigyek magammal. Még néha olyanok is vannak, akik "kiváltságosak" lehetnek, és bár nincs szükségük fejlesztésre, de elviszem őket egy kicsit a többiekkel együtt "játszani". Nekem ez az integrálásban is sokat segített, hogy az ép gyerekek is megtapasztalhatták, milyen foglalkozásokon vesznek részt SNI-s társaik és ők sem akartak kimaradni a jóból. Sőt, visszájára is fordult egy párszor a dolog. Eleinte volt rá példa, hogy a hozzám járó gyerekeket kicsúfolták, mikor jöttek be hozzám a kis kuckómba. Én éppen meghallottam a megjegyzést és a nagyszájú fiút behívtam egy fordulóra. Kicsit szégyelte magát, de nem mert nemet mondani. Az egésznek az lett a vége, hogy azóta állandóan ott lóg a nyakamon, hogy mikor jöhetne még, mert ez "tök jó"! Mondani szoktam neki, hogy a csúfolódókat figyelje és tájékoztassa arról őket, hogy fejlesztésre járni nem szégyen, hanem kiváltság. A segítőm lett, és meg kell, hogy mondjam, elég jól csinálja a dolgát, mert egyre több a kíváncsiskodó érdeklődő. Hát ennyit a motiváció erejéről.

Őszintén mondom, olyan jó olvasni, hogy ilyenek is vannak!
A héten jártam hasonlóan a gimibe. Hiányzott a gyerek akinek jönnie kellett volna. Helyette kaptam 3 eszméletlen nagyszájú srácot. Gondolták, megszivatnak kicsit. Mindenféle marhaságot találtak ki. Na, az óra végén alig tudtam kisöpörni őket.

Egyébként még a nagyszájú kölyköknek is hiányzik az odafigyelés, a szeretet, még akkor is ha nem látszik rajtuk.
Ha az ember mosollyal, kedvességgel indít (nem gügyögéssel és megjátszott érdeklődéssel), akkor ők is másképp reagálnak. A gyerek rögtön leveszi, hogy mi az ábra, meddig mehet el (legtöbb esetben).
Tudom, a mi munkánk olyan, mint csepp a tengerben. De ha a csepp nincs, az hiányzik.

Nagyon régen jártam erre, talán 2-3 hónapja is van (lehet, hogy nincs annyi, de sok idő). Szeretnék köszönetet mondani mindannyiótoknak azért, hogy ilyen lett ez a lap, egy szakami műhely, egy mentsvár, egy tudásbázis. Nagyon hálás vagyok. Azért ebbe a topicba írtam, mert szeptembertől új osztállyal indulok, újabb négy év áll előttem, és megint tele vagyok tervekkel. De ezt a négy évet veletek szeretném eltölteni, ha szabad

Csatlakozom az előttem szólóhoz! Szeretnék én is köszönetet mondani így tanév végén, mert nagyon sok segítséget kaptam tőletek, megerősítést a munkámhoz, sok információt, és a gondjaimat is megoszthattam veletek, hiszen hasonló gondolatok, problémák foglalkoztattak mindannyiunkat. JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK MINDENKINEK A NYÁRRA, feltöltődést a következő tanévre!

Én is hasonlóképpen. Mármint ami a nyarat illeti.
Kell a kikapcsolódás, a pihenés mindenkinek, aki tanári munkakört tölt be.
Nemcsak a nyári szabit kellene irigyelni, hanem az egész tanév munkáját elismerni.
(Az irigyeket szivesen beültetném a mi nyolcadik osztályunkba. Kiváncsi lennék, hogy birják-e legalább egy hétig. Lehet, hogy már a második napon megszöknének.)
Köszönet a honlap szerkesztőinek, cikk-iróinak, a fórum-tagoknak, és mindenkinek, aki hozzájárult a szinvonalas megjelenéshez.Lacibá

Kicsit a topic címétől kezdünk elmenni, de azt hiszem minden cikk író és beküldő vagy aki bármi módon közreműködött az elmúlt időszakban a honlap és a fórum működtetésében, annak a nevében köszönöm.

A témánál maradva.
Igazán én sem láttam át a pedagógusok munkáinak azt a részét sokáig, ami pl. nem az osztályteremben történt, amíg nem kerültem pedagógus családba. Olyan szerencsém volt, hogy egy pedagógusdinasztia családba sikerült bekerülnöm, ahol nemzedékekre lehet visszavezetni a pedagógusi pályafutást.
Na, igazán itt értettem meg, hogy a pedagógus munkaideje azzal nem jár le, ha kilép az osztályteremből. Sőt, még el sem kezdődött a tanítás, de már előző nap este vagy hétvégén fel kell készülni a következő napra, hétre.
Itt jön még az is, amire igazán nem lehet előre készülni, hogy az osztály összetétele alapján, mi történik az adott órán.
A család összetételében középiskolai, főiskolai és egyetemi tanárok találhatok. Külső szemmel nagyon érdekes a három pedagógus felkészülése, hozzáállása a következő naphoz. Amíg az egyetemei tanár a további kutatással, saját fejlesztésével, esetleg diák felkészítésével van elfoglalva, addig a középiskolai tanár hozzá képest kénytelen csip-csup ügyekkel is foglalkozni és már sem ideje, sem energiája nem marad saját fejlesztésére, kutatások elvégzésére és néha már a saját családjára sem.
Összességében azt hiszem nem szabad irigyelni a tanároktól, ill. a pedagógus társadalomtól ezt az időszakot, ami most következik.
Én minden pedagógusnak kellemes nyaralást, kikapcsolódást, egy kis felejtést az elmúlt időszakról és nagyon lassú év közeledtét kívánok!

Nagyon örülök, hogy ilyen sokan tartjuk fontosnak a gyerekek pozitív énképének alakítását. 30 éve vagyok a pedagógusi pályán, mindig a siker kulcsának tekintettem a pedagógus személyiségét, a gyerekekhez való viszonyát.
Sok lelkiismeretes kollégával találkoztam, de ellenkező példákkal is. Akik problémás gyerekekkel foglalkoznak, tudják, mennyire fontos az érzelmi kötődés, a bizalom, hisz meghatározza a munkához, a tanuláshoz való viszonyt. Gyakran elég egy kedves mosoly, egy simogató kéz/ a kisebbeknél/ hogy feloldjuk a görcsöt, ami a teljesítményben akadályozza a gyerekeket. Sok a szorongó, félénk, bizonytalan diák, aki ha elmarad a pozitív megerősítés, egyre jobban bezárul, teljesítménye elmarad tényleges képességeitől. Nagyon lényegesnek tartom a szünetekben, szabadidőben lehetséges beszélgetéseket, mert a nagyobbak is igénylik, hogy valakinek beszéljenek problémáikról, nehézségeikről. Ha kialakul egy kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat, szívesebben végzik SNI-s tanulóink a feladatokat. Természetesen nagyon sok felkészülést, önképzést igényel a fejlesztő tevékenység, és ezt csak azok tudják, akik ezzel foglalkoznak. Üdv mindenkinek, Anyóca

Nagyon örültem a hozzászólásodnak.
Én sokat beszélgetek a gyerekeimmel, általában a fejlesztő órák elején ezzel indítok. Ez nekem nagyon jól bevált. A beszélgetés, akármilyen rövid, mindig pozitív kicsengésű. Így megvan az órához az alaphangulat is.

Egyébként a multkori javaslatod beírtam a tankönyvajánlásba. Had lássák azok is akik nem fórumoznak. Dóri