Óvodai integráció

Avatar
Zia

Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: Zia »

Sziasztok!

Most szülőként szorulok segítségetekre. A helyzet a következő:
A kiscsoportos kisfiam csoportjába tanév elején érkezett egy fiú, aki verte őket, nem vett részt a foglalkozásokon, harapta és ütötte az óvónőket. A kisebbeket megverte, de annyira, hogy hematóma lett. Volt kisgyerek, aki annyira félt tőle, hogy tickelt és pszichológushoz került.
Szülői értekezletet hívtunk össze, ott az apuka jelen meg és csodálkozott a kisfia viselkedésén. Az eredmény az lett, hogy a klinika neurológiai osztályán 1 hónapig vizsgálták. Nincs szocializálva, pedig 2 testvére van. Szakvélemény készült róla. Viselkedési zavaros. Sajnos IQ tesztet nem tudnak vele felvenni, hogy kiderüljön mi a helyzet. Decemberig úgy volt, hogy kis létszámú csoportba megy. A múlt héten az oviigazgatóság vezetője visszarendelte a csoportba. A szülő a szakvéleményt nem mutatta be. Megteheti?

Most kétségbe vagyunk esve szülők, óvónők és gyerekek, hogy megint kezdődik elölről.
Ja, a szülői után az oviigazgató behívatta a több mint 20 éves szakmai gyakorlattal rendelkező óvónőinket és leteremtette.

Ha most szólunk neki , kirúgja őket...

Ha vissza is helyezik a gyereket szerintem rendelni kellene mellé segítő személyt.

Mit tehetünk?

Várom válaszaitokat!

ZIta
Avatar
zsoltzsolt

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Kedves Zita!

Így nem hinném, hogy bárminemű érdemi segítséget lehetne adni,, mert
1., nem ismerjük mi van a szakvéleményben
2., nem kötelessége megmutatni a többi szülőnek vagyis nem nyilvánosak ezek
3., nem tudni miért teremtette le az igazgató az óvónőt.,
4., tán össze kéne megint hyívni egy rendkivüli szülőit, az érintettekkel - a gyerek anyja, apja, az többi szülő, az igazgató, az óvónők és tán ha meg lehetne kérni a gyermeket vizsgáló szakember se lenne rossz, ha ott lenne - és megbeszélni közösen a teendőket
5., mert nem hinném, a súlyos problémák ellenére sem, hogy egy ovis gyereket kiközösíteni kellene és ne lehetne pedagógiai eszközökkel , plusz szakember segítséggel javítani a helyzeten
6., tán nyílt foglalkozásokat kellene tartani, s behívni rá az gyermek szüleit
7., videotréning ilyen esetekben hathatós eszköz szokott lenni, ezt csak képzett szakember végezheti, ha kell ilyen, ebben tudok segíteni
8., a gyereknek segítségre van szüksége és ezért a felnőtteknek össze kell fogni, hogy nehogy már most peremhelyzetbe kerüljön ez az ovis súlyos bélyeggel önmagán
9., egy kérdés: az ovi vezetője volt benn foglalkozáson? vagyis látta, tapasztalta személyesen a nevelési problémákat, amit ez a gyerek okoz környezete számára?
10., ennyi elég is volt, vagyis itt a vége fuss el véle, Kati, Fercsi...s valahány név van a naptárban..
no, voltam
uff
Zsolt
Avatar
zsoltzsolt

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Na elfelejtettem, mint mindig..
segítő személyzet..
van az oviban pszichológus?
vagy az ottani nevelési tanácsadóval vegyétek fel a kapcsolatot és hívjatok meg onnan szakembert, akár egy szülői értekezletre is. Ilyenre mi i el szoktunk menni, szívesen vállaunk ilyen jellegű feladatokat, hiszen az együtt gondolkodás segíti előre vinni a dolgokat.
Vagyis telefont elő, hívni a nev. tant, kérni egy pszichológust és nem a gyerekhez, hanem, hogy a szülői "gárdának" tanácsra van szüksége nevelési, közösségbeli magatártás zavarok probléma ügyében. Vagyis érdemes velük is felvenni a kapcsolatot.
Zsolt
hol van ez az ovi?
ismered az ottani nev. tant?
ha segítség kell szólj
vagy jelezz
vagy integess
kakukkolj
mittomén
amit szeretnél :)
no, voltam megint
meg iylenek
Zsolt
Avatar
Dóri
Hozzászólások: 670
Csatlakozott: 2008.02.28. 08:16
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: Dóri »

Nem ez az első eset, amikor ilyen problem merül fel.
Ha az óvónő oldaláról nézzük:
-sokkoló hatású a helyzet számára, hiszen nem erre van kiképezve
-a problémás gyereket kötelező befogadnia, sajnos gyakran minden előkészítés nélkül
-segítséget persze nem kap
-a többi kicsit is meg kéne nyugtatni…stb
-nem csoda, ha nincs a helyzet magaslatán
-a megoldás vagy a segítség helyet csak le……kap.

Olvastam olyan doc.-t, amiben gyönyörűen leírják, hogy mi minden kell a sikeres integrációhoz. Már majdnem fel is raktam. Csak azért nem, mert a gyakorlatban ez egész másképp zajlik. (forog a gyomrom a furulya-hangon előadott szónoklatoktól)

Hogy egy kis építő jellege is legyen a mondanivalómnak:
-gyp asszisztens segítségét kellene igénybe venni, aki rendszeresen jelen van
persze tudom, ez anyagi kérdés,
- a nevtan, az utazó gyógyped. stb is jó ötlet, csak ez nem állandó segítség, az óvónőt nem biztos, hogy átsegíti a kezdeti nehézségeken.

Mellesleg ez a helyzet élő példája a hazai integráció színvonalának.
Avatar
zsoltzsolt

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Kedves Zita!

Azért egy kérdésem lenne még..
nem is igazán hozzád
az óvónőkhöz--
mert mint írod, idézem: "A kisebbeket megverte, de annyira, hogy hematóma lett"
ezt hogy a fenébe tudta megcsinálni eg yovis, ha benn van az óvónő a csoportszobában, de ha ő ki is megy, akkor a dada ott van
vagyis, itt azért többek felelőssége is felmerül
mmert egy iskolás a wc-ben stb , tanárok által nemlátott helyen azt ver meg, akit akar, de egy oviban?? ahol elvileg mindig van egy figyelő szempár a gyereken?
most megint félre ne értse valaki, de azért mégis kételyeim, kérdéseim vannak ilyenkor
ki is a kompetens?
ki is a felnőtt?
és hol is volt?
és mit csinált?

Zsolt
hát nincs furulya-hangom :mrgreen: :mrgreen:
de szép szaxofon az talán igen :mrgreen:
Avatar
Dóri
Hozzászólások: 670
Csatlakozott: 2008.02.28. 08:16
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: Dóri »

Sztem egy 20-30 fős csoportban akkor is megtörténhet a baj, ha ott az ovónéni. A dadus meg, had ne mondjam meg mit csinál. (max s...-t töröl. Meg tálal)
Avatar
zsoltzsolt

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Baj igen, pl. elesik egy gyerek
vagy elcsen valamit
de egy alapos verés nem fér bele a képbe, ez más kategória
Avatar
beus-38

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: beus-38 »

Sziasztok!
Tanácsot szeretnék Tőletek kérni! Óvónőként dolgozom , az ELTE Fepe .szakán végeztem három éve. Óvodánkba 3 éve jár két down szindrómás kisfiú.
Kiscsoportban mindketten hozzám jártak, annyi volt a fejlesztésük, amit mi óvónők a csoport mellett végeztünk velük. A következő évben elválalta egy gyógypedagógus/vagy kijelölték, nem tudom/, akihez vagy jártak a gyerekek, vagy éppen elmaradt a foglalkozás kül. értekezletek stb. miatt. 2008 szeptembere óta heti két alkalommal nekem kellett velük foglalkoznom az óvodánkban. Elolvastam a szakértői bizottság jellemzését, ajánlását, és a meglévő tudásomra alapozva készítettem el az éves tervet, ami alapján aztán dolgoztam. Nagy segítség volt egyébként:"Add a kezed!" A mentális fejlődés segítése sajátos nevelési igényű gyermekeknél. c. könyv. Tudom, hogy most sok szakembernek mi járhat a fejében ezzel kapcsolatban!!!! Sajnos városunkban nem volt egy gyógypedagógus aki ezekkel a gyerekekkel foglalkozzon! Decemberben azt az utasítást kaptam, hogy januártól a "régi kerékvágásban" mennek a dolgok, újra gyógypedagógushoz járnak a gyerekek! Ma január 12.-e van a "szakember" sehol, a szülő pedig sírva hív fel, hogy foglalkozzam a gyermekével az óvodán kívül, ha másképp nem lehet, mert az idő megy és az" Ő problémájuk" senkit sem érdekel! Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok kompetens-/ugye ez hangzik el Nálatok oly sokszor?/de mit vegyek figyelembe? Mit tehetek, ami nem etikátlan, amivel nem rontok a gyermek" helyzetén?" A törvényt, a kompetenciát, a szülő kérését ,vagy a gyereket! Sokat tudnék még írni, de remélem ebből is érzitek a problémámat! Várom véleményeteket!Köszönöm türelmeteket!!!!
Avatar
Zia

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: Zia »

Sziasztok!

Köszönöm a gyors reagálást!

Gyógypedagógusként én is hasonló dolgokban gondolkoztam.

Ma behozta az apuka a kisfiút, aki olyan zavart volt, hogy hamarosan haza is vitte.

Azt gondolom a kis létszámú közösség, ami van Szegeden, jót tenne és ott vanna k szakemberek is.

Anyagi nehézség mellé fogadni valakit.

Majd kialakul a helyzet a héten.
Zita
Avatar
dezideria

Re: Óvodai integráció

Hozzászólás Szerző: dezideria »

Szerző: dezideria » 2010.05.03. 09:18

Sziasztok!Gyógyped aszisztens vagyok ,jelenleg gyesen.A saját gyermekeimen kívül még 3 gyermeket nevelek/4, 4,5, 5 évesek/.Az 5 évest most nyilvánították sni a kategóriába.Nem is a hiperaktivitás dominál nála hanem inkább a magatartás zavar,de már gyógyszert is szed rá így elég ritkán jelentkezik.Könnyen motiválható,bevonható a feladatokba,107 azIQ-ja.Mondjuk igényli a felnőtt társaságot és szeret a középpontba lenni.A nevelési tanácsadóba a pszihológus tovább sem akarta küldeni,de mi erősködtünk,hogy biztos azért akar bennünket kitenni az óvónéni ,mert kellene a plussz fejkóta.Most meg van és most meg ezért akar kitenni minket,hogy nincs benne az alapító okiratban.Másik óvóda nagyon messze lenne amúgy is ez már a második óvódája/nem az sni miatt/.Kérdésem ,hogy kiteheti-e a gyereket,ha én maszek úton gyógypedagógussal közösen megoldom a fejlesztését?A TKVSZB leírta,hogy elfogadja az óvódán kívüli fejlesztést,ha az óvódában nem megoldható.Válaszotokat előre is köszönöm.
dezideria
Válasz küldése