VISSZAJÁTSZOTT TÖRTÉNELEM

[hogabi]

Pedagógusok Lapja 2012-11

Tanulságos olvasmány akadt a kezembe, a címe Az államosítás közoktatásunkban. A könyvet a Tankönyvkiadó jelentette meg még 1976-ban, és tanulmányokat közölt „közoktatástörténetünk nagy fegyvertényéről”, az államosításról. Ebben leltem nyomára annak a cikknek is, amely 1948. július 1-jén jelent meg a Köznevelésben. Annak, hogy néhány részletét ideidézem, oka van. Akinek van szeme a látásra, és van füle a hallásra, az érteni fogja a miértet. „A magyar Országgyűlés megszavazta az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot, az új törvény jogerőre emelkedett, végrehajtása megkezdődött s így a földbirtokreform és a nagyüzemek államosítása után a magyar demokrácia harmadik nagy követelése is valósággá lett. Nem kétséges, hogy elvi viták és harcok, parlamenti viharok között lett törvénnyé; de most a viták zaja elhallgatott s a munka korszaka következik.” Majd a cikk írója felteszi a kérdést: „Mi hát a magyar nevelők feladata az államosítási törvény életbe lépése után? Ortutay Gyula miniszter mondotta a törvényjavaslat parlamenti vitájában: »A törvényjavaslat célja az egységes nemzeti műveltség kialakítása. Azt akarjuk, hogy a magyar köztársaság már az ifjúszívekben is sziklaszilárdan, megingathatatlanul fundáltassék.«” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Magyar Dolgozók Pártja az évi Programnyilatkozatában többek közt ezt olvasni: „A demokratikus nevelés egységének biztosítására a Párt követeli: egységes állami tankönyvek bevezetését valamennyi iskolában, valamennyi fokozatban; a tanügyigazgatás egységesítését és korszerű reformját”, hideglelősen ismerősnek találjuk a majd 70 évvel ezelőtti követelést. A cél, hogy az új iskolákat a nevelői kar új szellemmel töltse meg, mert „ezen a téren a kormányzat nem vállalhat magára mindent; olyan munka ez, amit az egész magyar nevelői karnak együttesen kell elvégeznie.” (…) S hogy milyen is legyen a magyarnevelői kar? „Olyan magyar pedagógusokra van szükség, akik tisztában vannak a társadalmi fejlődés alaptényeivel, akik világosan látják a tennivalókat, ismerik a magyar demokrácia vívmányait, helyesen értékelik a világpolitika eseményeit. Pedagógiailag, lélektanilag és főleg társadalomtudományilag, és ne féljünk a szót kimondani: politikailag képzett, felvilágosult, tudatos nevelőkre van szükség.”
Szeptemberi számunkban feltettem a kérdést, ha ismét központilag adják ki a tankönyveket, készítik a tanterveket, ha központilag mondják majd meg, hogy hány iskola, hány pedagógus is kell egy-egy területnek, és a felesleget kiszórják, vajon kik mennek el, azok, akik a pályára termettek, vagy azok, akik pontosan tudják, merről is fúj az új tanügyigazgatás szele.
Ortutay szavait olvasva azonban már nincs kérdésem.
Azért több dologban is alapvetően különbözik az 1948-as történet a napjainkban zajló folyamattól. Ortutay azzal büszkélkedhetett, hogy a kormányzat jóvoltából eleget tehetnek annak a követelménynek, hogy az iskolákat kellőképpen felszereljék; hogy a hároméves terv minden hónapjában egyre nagyobb összeget fordíthatnak az iskolák felszerelésére; hogy ötmillió forintos rendkívüli kerettel hozzáláttak az iskolák tatarozásához. Elmondhatta, hogy egyre több és több gyermek kap ingyentankönyvet. Majd így folytathatta: „Az anyagi programnak azonban elengedhetetlen része a nevelői kar életfeltételeinek biztosítása. Az ország javuló gazdasági helyzete megengedi, hogy ezen a téren is egy lépést tegyünk előre. Közismert, hogy augusztus elsejétől kezdve a nevelők fizetését átlagban húsz százalékkal emelik.”
A másik különbség, hogy akkor Ortutay egy ezer éven át elnyomott többség nevében követelte az oktatás demokratizálását, most pedig épp a mindenki számára elérhető, széles sávú oktatás visszavágása ellen kell harcolni.
Az Orbán-kormány az iskolák állami kézbe vételét véglegesen még nem törvényesítette.
Az azonban már kiderült, nincs is rá pénz. A kormány ígéretei füstbe mentek, hitegetései becsapássá silányultak. Ami van, az az unortodox gazdaságpolitika, a kormányfői és államtitkári akarat. És van harc az oktatás elsorvasztása ellen. Ezért alakított a közoktatás négy szakszervezete sztrájkbizottságot. Novemberi lapszámunkban e nem mindennapi lépés lenyomatait követhetik nyomon olvasóink, és, hogy hűek legyünk az unortodoxia szelleméhez, a történéseket az időben visszafelé haladva olvashatják. Nemcsak a jelen, de a jövő számára is tanulságos olvasmány lesz.
Millei Ilona
Forrás: http://www.pedagogusok.hu

[Zsuzsi]

A jó tanár "rendszerfüggetlen". Neki mindegy, mi az ukáz, mi van a központi tanmenetben és a könyvekben, mert nem ezeket tanítja, hanem a gyerekeket!!! Nem felsőbb akarat, hanem a lekiismerete vezérli. Így volt ez az "átkosban", és így lesz ez mindig...