Sziasztok!
Felétek mi az aktív pedagógusok véleménye az integráló iskoláról?
Normál általános iskolában dolgozom egy városban, ahol 5 általános iskola működik. A integráció jegyében sok állami gondozott és hozzájuk hasonló nehéz sorsú diák jár a legtöbb általános iskolába, így hozzánk is. Több évtizede pályán lévő pedagógusok panaszkodnak, hogy képtelenek órát tartani az integrált gyerekek miatt. Ezeknek a gyerekeknek nincs SNI vagy BTM besorolása, de nagyon komoly szocializációs problémájuk van. Korábban - kb. 10 éve - még volt egy speciális általános iskola városunkban 5-8 osztályosoknak, ahol a túlkoros, normál közösségbe nem jól illeszkedő fiatalok járhattak. Jól működött, a tanulók elvégezték a sulit, megkapták a bizonyítványokat, többségük ment szakmát tanulni és ami nem mellékes, a többi általános iskolában nem okoztak kezelhetetelen helyzeteket. Nem titkoltan szegregált iskola volt, ingyen tankönyvekkel, napközivel és étkezési támogatással.
Ezt az iskolát akkor tanulói létszám csökkenésére hivatkozva a fentartó önkormányzat megszüntette, de napjainkra a helybeli pedagógusok és sok szülő véleménye szerint vissza kellene állítani. Amikor egy osztályban 3-4 súlyosan problémás gyerek jár, akkor nem sok esély van arra, hogy sikerül a többieket megóvni a durván negatív példáktól és ezek követésétől.
Az egyéni bánásmódról, a személyre szóló haladási ütemről elsősorban azoknak a véleményét szeretném kérni, akik maguk is alkalmazták ezeket a felső tagozatos diákoknál.
Kiváncsian várom a hozzászólásaitokat.
Balázs
Integráció a pedagógia tévedése?
-
driszko
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Szia Balázs!
Egy dolgot nem értek: ha nincs papírjuk a gyerekeknek arról, hogy "mások" (SNI, BTM), akkor ezek nem is integrált tanulók. Én is tanítok az általad leírthoz hasonló iskolában, de ott mindenkinek papírja van.
Nálunk még működik az EGYMI, bár egyre kevesebb gyerekkel, azok is jórészt szakiskolások. Az általános iskolásokat - akit csak tudtak - betették a normál általánosba. A normál általános iskolában dolgozó (egyébként a maguk szakterületén nagyon jó) pedagógusokat senki nem készítette fel a változásra. Nincs gyógypedagógusi végzettségük (miért is lenne?). Engem alkalmaznak néhány órában. Az iskolának nagyon kevés eszköze van. Ezzel szemben az EGYMIben szinte minden teremben interaktív tábla, rengeteg fejlesztő eszköz, kis létszámú osztály (lehetne), és jól felkészült szakemberek (gyógypedagógusok) lehetnek hamarosan munka nélkül. Mert nincs gyerek. Ez az egész integráció szerintem a tehetséggondozás rovására megy. Nagyon átgondolatlan volt ez az egész. Senkinek nem jó. Az integrált gyereknek sem - hiszen Ő lett a "leggyengébb" tanuló az osztályban. A pedagógusnak sem - hiszen nem tudja kezelni az ilyen gyermeket - nincs rá képesítése. És a többi gyereknek sem - nem tudnak a megszokott módon haladni.

- hogabi
- Moderátor

- Hozzászólások: 1241
- Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
- Tartózkodási hely: Vöröstó
- Adott: 1 köszönetet
- Kapcsolat:
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Sziasztok!
Katasztrofális ez az egész integráció. Úgy ahogy van! Senki nem lett rá felkészítve. A legrosszabb - azon kívül, amit leírtatok - hogy senki nem is akar foglalkozni az egésszel. Benn ül a gyerek és le van tudva a dolog, meg van őrizve.
Ha egy szakember segíteni szeretne az iskolavezetésnek vagy a kollagénék akkor le van hurrogva, hogy mit okoskodik.
Sajnos nem veszik ők sem észre, hogy nekik szeretnénk segíteni. Meg azon a szerencsétlen gyereken. Ha már annyira integrálni akarnak és nagyon is elképzelhetőnek tartom a részleges integrációt ahol megoldható.
De míg szegregáltan voltak ezek a tanulók, ragadt is rájuk valami, most meg nem tud lépést tartani a tananyaggal, nincsen aki szakszerűen foglalkozzon vele. Naná, hogy rendetlenkedik az órán.
Ja! - és felszerelés az valóban nincsen! De nincsen egy kis zug ahová el lehet menni foglalkozni a gyerekkel, örüljünk, ha a folyosón csendben ülhetünk. Na ez a nagy integráció és az egyéni bánásmód.
Kinek is kell megköszönnünk?

Gabi
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"

Zsuzsi
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Kedves Kollégák!
Köszönöm ezt a témát! Már hetek óta vívódtam, mert most, hogy van időm gondolkodni, sokat töprengtem az integráció létjogosultságán, és ugyanarra a következtetésre jutottam, mint Ti, csak nem mertem elmondani. Annak idején, a Bárczin azzal győzködtek, hogy az integráció dupla haszonnal jár, mert a fogyatékos gyerek jobban fejlődik az épek között, az épek pedig megtanulják kezelni a másságot. Lehet, hogy van benne valami, de annyi haszna biztos nincs, mint amennyi kárt okoz. Miért is? Példáim kizárólag az enyhén ért. fogy. tanulókkal kapcsolatos tapasztalataimra építem: az első dolog, hogy más tk-ből, más tanterv alapján haladunk velük. Ugye, tisztáztuk azt is, hogy a fejlesztő foglalkozást tanítási órán kívül kell megtartani. Mi lesz ennek a következménye?! Az, hogy az elsős értelmi fogyatékos benn ül a heti 9 magyar és 4 matekórán, ahol a tanító néni természetesen a többiekkel van elfoglalva, és jó esetben szán rá is néhány percet. A többi alatt elvileg önállóan kell elfoglalnia magát. Az egyéni fejl. heti 3 óra számára. Tehát neki heti 3 órában kell megtanulnia azt, amire az épeknek 13 órájuk van. És csodálkozunk rajta, hogy nem fejlődik!!! Nincs az a tanító, aki a többiek érdekeit egynek alárendeli, ez is érthető. A gyerek pedig végérvényesen lemarad. Volt olyan tanítványom, akit a kisegítőből visszatettek hozzánk 1.-be. A gyerek gyönyörűen tudott olvasni, de év végére ezt elfelejtette. Ki a hibás?!
Jónéhány évvel ezelőtt, amikor még nem volt ez az „őrület”, is jártak hozzánk olyan gyerekek, akik, mondhatni, kihívásokkal küszködtek. De mivel ugyanazt tanulták, mint a többiek, a megadott idő rájuk is rájuk volt szánva, a magunk módján jobban tudtunk velük boldogulni. Legfeljebb az elvont gondolkodást igénylő részeket nem kértük számon. Tehát mindenképpen jobb, ha ezek a gyerekek a megfelelő iskolában, a megfelelő szakembertől a megfelelő óraszámban szereznek ismereteket. És ma már a továbbtanulásnak nem akadálya a kisegítő. Summa summarum: alsóban mindenképpen megtiltanám az ért. fogyatékosok integrációját, felsőben (tapasztalataim szerint) már lehet eredményt elérni, de akkor sem teljesen más könyvekkel és tananyaggal, hanem a hivatalos tananyag hozzájuk történő igazításával.
Itt egyelőre befejezem, bár tudom, hogy a fent írt csoporton kívül még sok mást is érint a probléma, arról nem is beszélve, hogy ezek a gyerekek délután napközisek, ami megint nem segíti az előrejutásukat. De erről majd máskor írok.

Tovább gondolva a témát.
Mi szegregált iskola, sőt Egymi vagyunk. Az alsó tagozat a kihalás határán van, mert akit csak lehet integrálnak. A felsőtagozat sem problémamentes. Az elrontott, lemaradt, problémás gyerekek sorra jönnek vissza. Vagy visszahelyezik őket, vagy a szülő hozza vissza. Tapasztalat: a szakos tanárok nem tudnak mit kezdeni velük, differenciálásról fogalmuk sincs vagy nem fér bele az idejükbe.
Ez az invázió csak erősebb lesz, hiszen lassan felsőbe kerül az a generáció, akiket már szinte kötelezően integráltak.
Utazó tanárainktól tudom, hogy a fejlesztő órák színtere sokszor a folyosó, sarok, sufni, öltöző. Akkor miféle színvonalról is beszélgetünk?
Dóri
Mi szegregált iskola, sőt Egymi vagyunk. Az alsó tagozat a kihalás határán van, mert akit csak lehet integrálnak. A felsőtagozat sem problémamentes. Az elrontott, lemaradt, problémás gyerekek sorra jönnek vissza. Vagy visszahelyezik őket, vagy a szülő hozza vissza. Tapasztalat: a szakos tanárok nem tudnak mit kezdeni velük, differenciálásról fogalmuk sincs vagy nem fér bele az idejükbe.
Ez az invázió csak erősebb lesz, hiszen lassan felsőbe kerül az a generáció, akiket már szinte kötelezően integráltak.
Utazó tanárainktól tudom, hogy a fejlesztő órák színtere sokszor a folyosó, sarok, sufni, öltöző. Akkor miféle színvonalról is beszélgetünk?
Dóri
- hogabi
- Moderátor

- Hozzászólások: 1241
- Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
- Tartózkodási hely: Vöröstó
- Adott: 1 köszönetet
- Kapcsolat:
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Aztán a speciális könyvet is elveszi, mondván, nem tud kétfajtából tanítani. Figyeljen a gyerek aztán majd ragad rá valami meg írja le a tábláról a vázlatot meg amúgy is diktálja.a szakos tanárok nem tudnak mit kezdeni velük, differenciálásról fogalmuk sincs vagy nem fér bele az idejükbe.
Ma volt éppen egy esetem. Két 8. osztályos tanuló - enyhe ért. fogy. - kéri, hogy segítsek. Mit tanultak? Általános iskolai informatikát, melynek a szövegét olvasni sem tudják, nem hogy értsék. S jön a java a földrajz. Atlasz nincsen, mert összeszedik óra végén. Milyen könyvből tanul? Általános iskolaiból.
Elhiszem, úgy kényelmesebb, ha nem kell kétfelé dolgozni.
Aztán még valami nem megy a fejembe.
Én négyes összevonásban tanítottam szegregáltan. Nem is kis létszámmal, alsó és felső tagozaton. Akkor a kevesebb óraszámmal is meg tudott tanulni mindent amire szüksége volt. De feldolgoztuk ám a kötelező olvasmányokat is..... Megtanulták a kerület, területszámítást, térfogat és felszín számítást. Most "kimegy" 8. osztályból és két számot nem tud összeadni, a szorzásról meg ne is beszéljünk.
Igen, nagyon élvezetes a hideg folyosón ülni télen a kispadon és fejleszteni! Legalábbis megpróbálni....a fejlesztő órák színtere sokszor a folyosó, sarok, sufni, öltöző
Gabi
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
-
SHandi60
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Sziasztok!
Már lassan 30 éve tanítok egy kis faluban. Nálunk a normál általonos iskolába jártak mindig az enyhe fokban ért.fogyos gyerekek is. Összevont osztályokban tanítottunk ( alsó, felső) és sokkal eredményesebbek voltunk minden területen (nevelés, oktatás). Most szinte visszafejlődnek a gyerekek, állandóak a magatártási problémák főleg felsőben. Szeretnénk részleges integrációt, az iskolavezetés nem fogadta kitörő örömmel, de talán meggyőzhető. Most volt átfogó ellenőrzésünk -4 évre visszamenőleg az SNI-s tanulók- és közölték, hogy a részleges integráció nem létezik, a törvény ilyet nem ismer. Ennek ellenére, ha Heves megyében tanítanak valahol részleges integrációval, szívesen felvennénk a kapcsolatot. Az információkat előre is köszönöm.
Üdv: Sütőné Andi

Szia Adrienn!
Az integrációról szóló mondataimban az integráció fogalmát tágan értelmeztem. A napi iskolai munkában nem egyszer
találkozom olyan súlyos magatartás zavaros tanulókkal, akiknek egy életszerű szakértői vagy nev.tanácsadói vizsgálattal mindenképpen járna BTM vagy SNI kategória. Gyakran olyan szakértői véleményeket kapunk, amelyek döbbenetesen távol állnak az iskolai véleményezéstől. Ezek a tanulók hivatalosan nem integráltak, de az iskolai normál szabályoktól oly nagy mértékben elszakadtak, hogy jelenlétük szinte megoldhatatlan problémák sorát okozza.

A magatartászavaros gyerekek esetében a szakértői vizsgálat eredménye azért térhet el gyökeresen az iskolai véleménytől, mert ezek a gyerekek egyéni vizsgálati helyzetben teljesen másképp viselkedhetnek, mint a közösségben.
Azt kellene kideríteni, hogy az iskolában mi okozza az ún. összeillőségi zavart (tanár, tananyag, társak, szociális háttér stb.), és ebből kiindulva talán papír nélkül is eredményt lehet felmutatni.

borijuco
Re: Integráció a pedagógia tévedése?
Sziasztok!
Én az integráció létjogosultságáról nem szeretnék állást foglalni, de azért azon intézményeket szeretném megvédeni, akik nagyon sokat tesznek azért, hogy ez a valóban átgondolatlanul és hirtelen rájuk szakadt integráció működőképes legyen. Tőlünk folyamatosan kérik a pedagógusok a segítséget, szakmai fogadóórákon beszéljük meg az egyes gyerekek problémáit. Időnként a tanórákra is behívnak bennünket, hogy figyeljünk és segítsünk mi nem jól működik. A pszichológusaink az osztályfőnöki órák keretében csoportterápiás foglalkozásokat tartanak az osztályfőnökök jelenlétében, ahol a gyermekek egymáshoz való viszonyait próbálják alakítani.
Mivel én, mint tréner a differenciálás témakörében a felnőttoktatásban is dolgozom, több intézmény van, aki kéri az SNI integráció kapcsán az érzékenyítő képzéseket és az új módszertani felkészítést is. A tréningek után havi rendszerességgel számolnak be a gyakorlati tapasztalataikról, ami nehéz, de egyre sikeresebb.
Tehát azt gondolom, hogy nem a feladatot kell kritizálni, mert jelenleg ez van, hanem egyszerűen fel kell készülni rá, és el kell fogadni a szakemberek segítségét. Én biztos vagyok benne, hogy könnyebb volt úgy dolgozni, hogy minden probléma szegregálva volt, de most más az irány. Aki nem tud ezen a téren megújulni az valóban véres verítékkel visz végig egy napot. Aki azonban elindul a változtatások útján, a differenciálást lefelé és felfelé is átlátja, az újra sikeres pedagógusnak érezheti magát.
Üdv Jucó