ESET:
Van egy 16 éves lányzó,aki diszlexiás,diszgráfiás,diszkalkuliás.Iskolánkba érkezésekor érvényes szakértői javaslattal rendelkezett.
Egy 27 fős 7.osztály tanulója lett.
Társait az első naptól kezdve püfölte,trágár,obszcén szavakkal illette őket és a nevelőket egyaránt,testileg és verbálisan folyamatosan bántalmaz bárkit az osztályból,aki neki nem szimpatikus.
Sokat hiányzik,lóg az iskolából,fejlesztő foglalkozásról egyaránt.
Otthon ugyan ez a helyzet,anyjára nem hallgat,nem érdekli,amit ő mond neki.( anya szabadulna tőle)
Az igazgatónk a szülő belegyezésével magántanulói státuszba vette.( a fent említett durva viselkedésért)
A szakvélemény lejárt,egy komplex viselkedésvizsgálatot akartunk kezdeményezni nála,közben anyuka a családgondozó segítségével ( a hátunk mögött)időpontot kért a TKVSZRB-ba.A kérelemben az állt,hogy speciális iskolába szeretné járatni,diákotthoni elhelyezéssel.( hangsúly a diákotthonon van)
Mivel nem speciális képességű( nem buta),elutasították.És a szakértői véleményre azt írták,hogy kizárólag mindennapos iskolába járás mellett lehet a fejlesztését végezni.
A kollégáknak összeszorult a gyomra,hogy Dóri ismét ide jár majd minden nap.
A bizottság azt mondta,hogy az igazgatónak joga van fenntartani a magántanulói státuszt,ha gondoskodunk a fejlesztő foglalkozásáról,de ma voltam SNI tanfolyamon,ahol ezt megcáfolták,miszerint SNI-s gyereket nem tarthat az igazgató magántanulói állapotban,csak ha a bizottság javaslatában ez áll.
Mondták azt is,hogy a családgondozónak kellene lépnie,miszerint normál iskolába járás melletti diákotthoni elhelyezést kellene kérelmeznie,hiszen az anya is szabadulna tőle,meg csúnyán mondva mi is.
Lehet esetleg szakértő vélemény módosítást kérni?Ha igen milyen módon,mi kell hozzá?
Tanácsokat kérnék,hogy törvényes módon hogyan oldható meg ez az állapot.
Hogyan lehet SNI-s tanuló magántanuló,ha a bizottság javaslata mást mond?
Köszönöm előre is
Livi
SNI-s gyerek,mint magántanuló
-
zsoltzsolt
Re: SNI-s gyerek,mint magántanuló
Livi!
Segítenél? Melyik jogszabály, rendelet alapján van, amit említettél? ("A bizottság azt mondta,hogy az igazgatónak joga van fenntartani a magántanulói státuszt,ha gondoskodunk a fejlesztő foglalkozásáról,de ma voltam SNI tanfolyamon,ahol ezt megcáfolták,miszerint SNI-s gyereket nem tarthat az igazgató magántanulói állapotban,csak ha a bizottság javaslatában ez áll.")
Köszi

nagyfilivi
Re: SNI-s gyerek,mint magántanuló
Szia Zsolt!
A 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 23 par.-ban ír a tankötelezettség teljesítéséről magántanulóként.
(3) Ha a sajátos nevelési igényű tanuló az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság, a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdő tanuló a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján tanulmányait magántanulóként folytatja, iskolai neveléséről és oktatásáról - felkészítéséről, érdemjegyeinek és osztályzatainak megállapításáról, illetve az ehhez szükséges pedagógusokról - a szakértői véleményben foglaltak szerint - az az iskola gondoskodik, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll. A közoktatási törvény 120. §-ának (1) bekezdésében meghatározottak alapján az iskolában nem foglalkoztatott szakemberek biztosításáról
a) a beilleszkedési, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló esetén a szakvéleményt kiállító nevelési tanácsadó;
b) sajátos nevelési igényű tanuló esetén a fővárosi, megyei utazó szakember hálózat költségvetése terhére kell gondoskodni.
Én ezt a bekezdést úgy értelmezem,hogy ha azt írta a bizottság,hogy kizárólagos mindennapos iskolába járással történjen a fejlesztés,akkor nem lehet magántanuló.
Vagy tévedek?Javíts ki nyugodtan és a te meglátásodat is szívesen veszem tanácsként!