Tisztelt Szakértők!
A Duna televízióban vetített műsorral kapcsolatban kérném a segítségüket. A műsorban elhangzott, létezik olyan mechanikai gép, amely képes szűrni, hogy a gyermek hallja, vagy sem a zenei hangokat. Arról is szó volt, hogy ezen hangok meg nem hallása miatt lehetséges, hogy nem ismeri fel a gyermek a hosszú- rövid magán-, illetve mássalhangzókat, és ezért nehézségei lehetnek a helyesírással.
A kislányomnál(9 éves) merült fel a probléma, aki hiába ismeri a szabályokat, nem tudja alkalmazni azokat. Érzi hogy valamit másképpen kell írni, de nem tudja, h a magán, vagy a mással hangzó szempontjából- Sokat gyakorolunk vele,második osztályban megállapították- keresztdominanciás. A szövegértés kifejezetten jól, olvasás pedig egyre jobban megy.
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel.
helyesírási nehézség
-
driszko
Re: helyesírási nehézség
Én nem láttam a műsort, a gépről sem hallottam még.
De biztosan tudom, hogy van összefüggés a zenei készség és a helyesírási készség között. Ez nem annyira a hangról, szól, sokkal inkább a ritmusról. A rövid-hosszú megkülönböztetése egyértelműen ritmusérzék függvénye. Legalábbis szerintem. Érdemes tehát fejleszteni a ritmusérzéket (néptánc, hangszertanulás), s ez jó hatással lesz a helyesírásra is. És nem utolsó sorban sokkal élvezetesebb (sokszor hasznosabb és eredményesebb is), mint a monoton gyakorlás. (Persze arra is szükség van!)

Atir
Re: helyesírási nehézség
Köszönöm a választ.Zongizunk, biztosan használ. Reméljük egyszercsak ráérez a hangok hosszúságára is. 
-
zsoltzsolt
Re: helyesírási nehézség
Kedves Atir!
A zongizunk, az ugye zongorázunk-at jelent?
Kérhetném, hogy ezen az oldalon kerüljük ezeket a szavakat, akárcsak a telcsi, üzcsi, szupcsi stb. kifejezéseket?
Előre is köszönöm mindenkitől
Valahol ez azért egy népművelő oldal

- hogabi
- Moderátor

- Hozzászólások: 1241
- Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
- Tartózkodási hely: Vöröstó
- Adott: 1 köszönetet
- Kapcsolat:
Re: helyesírási nehézség
Köszönöm Zsolt hozzászólását.
Ami még nagyon fontos, hogy a gyerekkel se beszéljünk így. Mondjuk ki a szavakat, ne rövidítsük!
Pláne, ha a helyesírással van gondja.
Ami még nagyon fontos, hogy a gyerekkel se beszéljünk így. Mondjuk ki a szavakat, ne rövidítsük!
Pláne, ha a helyesírással van gondja.
Gabi
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"