Oldal: 1 / 1

Mit tehet az iskola?

Elküldve: 2014.03.27. 10:29
Szerző: szucsszilvia
Tisztelt Fórumozók!

Tanácsot szeretnék kérni.
Kisfiam 10 éves, 3. osztályba jár. Már a kezdetektől voltak tanulási nehézségei, első óta fejlesztésre jár az iskolában, de helyzet nem sokat javult, tavaly meg is buktatták nyelvtanból, majd a pótvizsga 80%-ra sikerült!
Saját kérésünkre, nem kis utánajárás, és könyörgés után végre újra elküldte az iskola vizsgálatra a Nev. Tan. -ba. (Igaz már tavaly is járt ott, de az akkori szakvéleményben foglaltakat a tanító néni nem tartotta be, vagyis nem adott neki több időt a dolgozatoknál.)
A vizsgálat eredménye: súlyos diskalkulia, és disgráfia. Felmentést kapott matekból, és nyelvtanból, valamint segédeszközt használhat, de az iskolának ez nem nagyon tetszik. Ragaszkodik hozzá, hogy továbbküldjék a Szakértőihez, amire ebben a tanévben már nem kerülne sor. Addig viszont nem kaphatná meg a felmentéseket sem, vagyis újra bukna, stb...
A Nev. Tan.-nak az a véleménye, hogy nem szükséges továbbküldeniük Őt, mivel azt, amire szüksége van ők is meg tudják adni. Azon kívül ott sem állapítanának meg mást, és nem kapna többet. Az IQ-ja egyébként 110.
Az az érzésem, hogy az iskola csak az időt akarja húzni. A dolog ott kezdődött, hogy nem is kaptuk meg a Nev.Tan.-os behívót az iskolától, tiszta szerencse, hogy pont előző nap érdeklődtünk az időpont felől, mire kiderült, hogy másnapra várnak minket. A papír valahogy "elveszett" az iskolában.
Ha szükséges elviszem a Szakértőihez, de nem azon az áron, hogy újra bukjon. Már így is pszichológushoz járunk, annyi kudarc érte. Kezdi megutálni az iskolát.
Az iskola nem túl együttműködő, nem érzem, hogy a gyerek javát akarná, és nem igazán látom át, hogy mire megy ki a játék.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Bármilyen segítségnek nagyon örülnék, nem szeretném, ha egy szorongó, depressziós gyereket csinálnának a fiamból!

A választ előre is köszönöm!

Re: Mit tehet az iskola?

Elküldve: 2014.03.27. 16:50
Szerző: zsoltzsolt
Kedves Szilvia!

Több pontatlanság van a dologban, de erről Önnek mint szülőnek nem kell tudni. Olyan mint Nevelési Tanácsadó nem létezik. Vannak a pedagógiai szakszolgálatok, amelyek 10 területet fednek le (pl. logopédia ellátás, nevelési tanácsadás, szakértői bizottsági tevékenység, stb.), a tankerületiek ebből csak nyolcat.
A tankerület szakértői bizottság (korábban ez futott nevelési tanácsadó néven) is felmentheti osztályozás alól a gyermeket.
Ha azonban felmerül a sajátos nevelési igény gyanúja, akkor továbbküldi a gyerek dokumentációját a megyei tankerületi bizottsághoz, aki vagy megállapítja a sajátos nevelési igényt és jelen esetben (ha a vizsgálatok eredményei ezt igazolják) megadják az osztályozás alóli felmentést, vagy visszautalja a tankerületi szakértői bizottság hatáskörébe a gyermeket. Ezen esetben a megyei SZB (szakértői bizottság)is megadhatja a BTMN státuszt (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség) és erre hivatkozva is kaphat felmentést (persze mint említettem, ha ez tényleg indokolt). Ekkor a további felülvizsgálati igénnyel a helyi pedagógiai szakszolgálathoz kell majd fordulni (de ez mind le lesz írva a szakértői véleményben).
A szakértői véleményben foglaltak az intézményekre nézve is kötelező jellegűek, ha ez nem teljesül panasszal kell fordulni elsősorban az adott pedagógushoz és a gyermek osztályfőnökéhez. Ha ezután sem történik változás akkor intézmény vezetőjéhez. Ha ezután sem, akkor írásos panasz az adott iskola vezetőjéhez, akinek erre írásban kell válaszolnia.
Remélem eddig el sem jut az ügy és meg tudják beszélni a gyermeket tanító kollégákkal a dolgot, hiszen ez mindenkinek az érdeke.
Bármilyen felmerülő kérdése van még ezzel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésére.
Elérhetőségeim - szerintem - megtalálhatók ezen a fejlesztok.hu weboldalon.
Üdvözlettel:
Thén Zsolt

Re: Mit tehet az iskola?

Elküldve: 2014.04.09. 11:43
Szerző: szucsszilvia
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Annyi lenne még a kérdésem, hogy amennyiben a gyereket továbbküldik most a szakértői bizottsághoz, akkor nem kap szakvéleményt a szakszolgálattól (legalábbis nekem ezt mondták), és mivel közeledik az év vége, buktatható lesz, mivel nem valószínű, hogy még ebben a tanévben kapnánk időpontot. Van valamilyen mód, hogy ezt elkerüljük, ha esetleg tovább kell mennünk a szakértőihez?
Ezen kívül az iskola esetmegbeszélésre hívott be minket szülőket, ahol jelen lesz az iskolaigazgató, a gyerek tanárai, és nemrég értesültem róla, hogy a szakszolgálattól is jönnek. De erre az időpontra megint csak várni kell, és lassan tényleg itt a május. A szakvélemény még nem érkezett meg, pedig már túlléptük a 21 napot. Itt állunk egy diagnózissal a hátunk mögött, amiről még mindig nincs "hivatalos" papír, és továbbra is kapjuk az egyeseket, miközben ketyeg az óra, és jön az év vége.
Hogyan lehetne kicsit meggyorsítani a dolgokat? Nekem ez az egész csak időhúzásnak tűnik, és nem érzem, hogy ez a gyerek érdekeit szolgálná.