BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Avatar
akirE

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: akirE »

"1. nálunk a gyakorlat, hogy hozunk egy határozatot a szakvélemény alapján, melyre ráírjuk, hogy iskolánk fejlesztést tart és postázzuk a szülőknek. Ha kell tudok mintát küldeni."
-Én is szeretnék kérni egy ilyen mintát amit a szülőnek küldtök.

"2.a fenti határozatra ráírjuk, hogy egy évben 3 napot hiányozhat igazolatlanul és ezt beleszámítjuk az osztály hiányzásba, de a gyerekkel is közöljük."
- Bocsi, de elgondolkodtam azon, milyen alapon számíthat bele a hiányzásába? Végül is van a tanulónak egy adott tanulási kerete, kötelező óraszáma, amit évfolyamonként meghatároz a tanterv. Ezen felüli foglalkozásról való hiány, hogyan róható fel?
Vagyis például ugyanabba az osztályba járó tanulók közül az egyiknek 22 kötelező tanítási órája van, a másiknak meg 24? Jó, persze, én is ezt szoktam mondani a gyerekeknek, szülőknek, de nem tudom van erre valami paragrafus, amire hivatkozhatnék? Mert bizony volt olyan tanulóm, aki nagyon sokszor hiányzott. Hallottam olyan intézményről is, ahol az a gyakorlat, hogy ha rendszeresen igazolatlanul hiányzik egy tanuló, akkor az kizárja magát a fejlesztés lehetőségéből, és elveszíti a felmentéseit, egyéni bánásmódját stb. Most akkor mi legyen? Olyan jó lenne, ha egyszer világos, félreérthetetlen, egységes rendszer lenne a szakmában!!!
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Kedves Erika!

Gondolom a kérdés nekem szól, a szövegre ráismertem, mivel megszólítás nincsen.
A határozat mintát mellékelem. Értelem szerűen formázni kell, cím, ikt.sz, dátum, igazgató aláírása stb.....
A második kérdésre meg Te magad megadtad a választ. Pl. lógások. Egységesíteni kellene ez igaz. De azt hiszem a fennmaradás a lényeg most bármilyen formában. A hiányzásokkal kapcsolatban nem a törvényt kell keresni, hanem a gyerek ott legyen a fejlesztésen. Még középiskolában sem azt számolják a gyerekek, hogy nekem most 24 órám van, neki meg csak 22 órája van, hanem azt, kinek mennyi a hiányzása!
Amúgy egy szülő sem fog reklamálni, hogy a gyereknek fejlesztésre kell mennie.

Én azon gondolkodom el, ha egy tanuló elvégzi a 9-10. évfolyamot és szakács szeretne lenni, de idegen nyelvet képtelen elsajátítani akkor mi legyen vele? /szakértői vélemény alapján felmentett / Mert szakiskolában nem lehet tantárgyat cserélni, idegen nyelvet nem tudja elsajátítani, érettségivel nem sokra megy, pláne ha szakmát akar. A másik amin gondolkodom: az okt. minisztérium állásfoglalásában kijelentheti-e, hogy márpedig felmentés nincsen a szakiskolában, ha a szakértői véleményben egyértelmű a felmentés (írás és szóbeli) Magyarán: megkérdőjelezheti-e, felülbírálhatja-e a TKVSZRB szakértői véleményét?
Ekkor mi a teendő? Belerúgunk még a gyerekbe????
Azt hiszem, ez fontosabb kérdés, minthogy Pistike 22 órában, Jancsika 24 órában van foglalkoztatva.

Tisztelt Szülő!

XY 1995.03.09. tanuló, tanulási zavar diagnosztizálható (diszlexia, diszgráfia maradvány tünet).
Javaslat: a magyar nyelvtan tantárgy helyesírás részének értékelése és minősítése alóli mentesség - szükség esetén.
Hivatkozási szám: (1993. évi LXXIX. Ktv. 30. § (9) bekezdés.

A Nevelési Tanácsadó XXXXXXX, adta a javaslatot az alábbi Ikt. Szám: N-........../2008. szerint.

1993. évi Közoktatási Törvény 30. § (9) pontja alapján az iskola egyéni foglalkozás keretében – egyéni fejlesztési terv alapján – segítse a tanuló felzárkóztatását. Az LXXIX. 52. § (6) bekezdésében, valamint (11) bekezdésének c./ pontjában meghatározott időkeret terhére.

Tisztelt Szülő!

Iskolánk a sajátos nevelési igényű (SNI) és a Beilleszkedési, Tanulási, Magatartási Nehézséggel küzdő (BTMN) tanulók számára fejlesztő-rehabilitációs foglalkozásokat biztosít. Ezekre a fejlesztő – rehabilitációs foglalkozásokon a tanulónak kötelező részt vennie.
Amennyiben ezeket a foglalkozásokat elmulasztja, igazolatlanul hiányzik, a felmentés érvényét veszti. Az iskola az esedékes felülvizsgálatot nem kezdeményezi.

Amennyiben az indoklásban foglaltakat nem fogadják el, a gyermek lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjénél a kézhezvételtől számított 15 napon belül eljárást kezdeményezhet felülvizsgálat céljából.

ig. aláírás
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
Angyalka

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: Angyalka »

Nagyon Köszönöm a segítséget! Sok jó dolgot olvastam! :)
Avatar
akirE

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: akirE »

Kedves Gabi!
Elsőnek is köszönöm a gyors választ, és elnézést, hogy nem szólítottalak meg, sajnos figyelmetlen voltam, valahogy a téma magával ragadott.
Üdv. Erika
Avatar
becky

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: becky »

Sziasztok!

Kezdő gyógypedagógus vagyok és a segítségeteket szeretném kérni. Az SNI-s gyermekek mellett van 3 BTMN-es gyerkőcöm is. Az egyiküknek ebben a tanévben kell mennie felülvizsgálatra. Tudna valaki segíteni, hogy mi ennek a menete? Nekem annyit mondtak, hogy vegyem fel a Nevelési Tanácsadóval a kapcsolatot, ők majd segítenek, de sajna hozzájuk csak november 2. hetére kaptam időpontot.
Van valami határidő, hogy meddig kell időpontot kérni a felülvizsgálatra és van ehhez valamilyen nyomtatvány, mint az SNI-seknél?

Előre is köszönöm a segítséget!

Szép napot!

Becky
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Egy hasonló kérelmet kitöltesz, és ajánlottan az iskola feladja. Marad nyoma is. Ennyi az egész.


A tanuló neve: …………………………………………………………………………………..

Születési idő, hely: ……………………………………………………………………….……..

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………..

Gondviselő neve: ………………………………………………………………………………..

Lakcím: …………………………………………………………………………………………

Szülő elérhetősége (tel. szám.)…………………………………………………………..

A vizsgálati kérelem célja, indoka: ……………………………………………………………

igazgató, oszt.főn, szülő írja alá!
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
Vikki

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: Vikki »

Sziasztok!
Most kaptam egy olyan nyomtatványt, amivel eddig nem rendelkeztem és nagyon meg fogja könnyíteni a munkámat.
A BTMN-esek haladásija csoportosan. "Foglalkozási napló az ellátásról" csoportos ellátás esetén.... Tü. 354. r.sz.-Pátria NyomdaGondolom, vezetem mindenkinek az Egyéni fejlődési lapját és ezt pedig, mint közös halaldási naplót egy példányban a végére teszem a papíroknak? Ti használjátok ezt? Mert 4-6 fős csoportokban nagyon nehéz mindig naprakésznek lenni az adminisztrációval.

A másik, hogy több helyen olvastam, hogy digitalizálták a haladási részt, gondolom pontosan az egyszerűbb, gyorsabb munka miatt. Azonban a városunk egyik iskolájában ezt tavaly nem fogadták el, beírták az ellenőrzési jegyzőkönyvbe. Van erre törvény? Vagy a diditalizálás formája nem mindegy?

Szép napot! Viki
Avatar
Fodor Zoltán
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 296
Csatlakozott: 2008.02.26. 18:44
Kapcsolat:

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: Fodor Zoltán »

Úgy gondolom, a jelenlegi szabályozás szerint szabályosan jártak le.
Miért?
A 11/1994 MKM rendelet a nevelési-oktási intézmények működéséről előírja a különböző intézmények számára használatos okmányokat.
Sajnos, itt még a digitalizált, elektronikus formát nem ismerték, ezért a rendeletbe nem is került bele ilyen alapú nyilvántartás vezetése. Ha jól megnézzük a rendelet I. fejezetét, akkor ott megtaláljuk, hogy a különböző okmányok mennyi ideig nem selejtezhetők, magyarán papír alapúak.
A III. fejezet felsorolja a használt nyomtatványokat, sajnos nincs digitalizált forma itt sem.
Ott az intézmény előrehaladott volt és jövőbe látó, de sajnos törvényeink még nem haladnak elég gyorsan a korral.

Pontosítom hozzászólásom a rendelet utána nézése után.

A rendeletett módosították és jelenleg a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról hatályos.

Itt a VII. IRATKEZELÉS A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN fejezetben a 30. pont tér ki a Kötelezően használt nyomtatványokra.

Selejtítéssel és megőrzéseel kapcsolatos információkat 1. melléklet a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI tartalmazza.

Itt fontos felülírnom a fentiekben írt megállapításomat a kor követelményeihez megállapított feltételezésemet.
A VII. Fejezet 30. pont tartalmazza a miniszter által jóváhagyott elketronikus nyilvántartásokat (napló, iratok, okiratok, stb.)

Magyarán, a miniszter által jóváhagyott nyilvántartás alapján lehetséges az elektronikus nyilvántartás, de ehhez kapcsolódik az intézmény tárolási és kialakítási szabályrendszere, illetve a SZMSZ.
Avatar
Vikki

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: Vikki »

Kedves Zoltán!
Köszönöm.
Üdv: Viki
Avatar
alfanika

Re: BTM fejlesztéssel kapcsolatos teendők

Hozzászólás Szerző: alfanika »

Kedves Gabi!
A szülőknek küldendő határozatból kérhetnék egy példányt?
Nagyon köszönöm: Anikó
Válasz küldése