Mitévő legyek, fél iskolába menni?

Ha máshol nem, hát itt meg lehet kérdezni
Avatar
aloewera63

Mitévő legyek, fél iskolába menni?

Hozzászólás Szerző: aloewera63 »

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni! Ma jött a levél, fiamnak 40óra igazolatlan hiányzása van. Osztályukból már 3 gyermek magántanuló lett, félnek!Igaz, felkamerázták a folyosókat, de szünetben és az osztályban védtelenek a tanulók, hisz sajnos már rég elmúlt az az idő, hogy a tanároknak tekintélyük legyen! Órán használták a telefonját két alkalommal, mit elvett a tanárnő, tőle tudom, hogy nem a fiam volt, holott ezt ő magára vállalta, nem merte nekem megmondani, tartott tőle, hogy szólok és jobban kell félnie Élelmet soha nem visz, mert elkérik tőle. Általános iskolában 8.osztályig 5-ös volt a magatartása, mindig kerülte a konfliktus helyzeteket. Persze és most is. Sokat betegeskedik, vagyis szerintem pszichésen, állandó drukkba van, látom rajt. Szóvá tettem az osztályfőnökének, de ezek szerint tehetetlenek sajnos ezzel a problémával. Igaz, az utolsó pár alkalommal már egyedül ment orvoshoz, vagyis elindult. Eddig mindent megtudtunk beszélni, most úgy érzem, kezd kisiklani az addig életvidám és jóhiszemű kisfiam élete. 13éve egyedül nevelem, de mindig azon voltam, hogy nyugodt gyermekéveket tudjon maga mögött. Nem tudom, milyen szankciók fognak most érni, mivel jár ez az egész, és főleg, mitévő legyek gyermekemmel kapcsolatban. Lehet-e magántanuló, vagy milyen megoldást tudnék találni, ami fiamnak a legjobb?
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Mitévő legyek, fél iskolába menni?

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Kedves Anyuka!

Mi az, hogy félni kell az iskolában? Kitől? Milyen az az iskola, ahol kamera van? Na és az igazgató? Hol a jegyző, a polgármester? Gondolom, ha ez a helyzet az iskola színvonala is olyan lehet!
A magántanulósság sem megoldás, mert magányába "süllyed" a gyerek. Iskolát kell sürgősen váltani, még akkor is, ha az utazással jár vagy kollégista lesz. Nagyon sok gyerek utazik naponta 50 km-eket is. /az enyém annak idején 3-szori átszállással napi kb 100 km utazott/ A gyermek orvosával beszélni kell, elmondani a helyzetet, az ő igazolásával irány a másik suli. Nincsen lehetetlen, de arra viszont ügyelni kell, hogy a 2. félévben ne hiányozzon ennyit, mert az évismétlést jelent.
Anyuka! - ne habozzon, a gyermek az első, beszéljen vele is őszintén, de ne bántsa, ne szidja!
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
aloewera63

Re: Mitévő legyek, fél iskolába menni?

Hozzászólás Szerző: aloewera63 »

Nagyon köszönöm a tanácsot és nagyon remélem, sikerül valami megoldást találnunk!
3 felnőtt gyermekem van, de ezzel a jelenséggel még nem találkoztam. Nyugodt szívvel engedhettem
őket el az iskolába. Holnap már több információm lesz kisfiammal kapcsolatban, felkeresem a jegyzőt is,
ugyanis még óra alatt sincsenek biztonságban a gyerekek, de ebbe most nem szeretnék belemenni!
Sajnos kis létszámban vannak azok a gyerekek, akik valóban tanulni szeretnének és nem csak eltölteni a napot.
Avatar
kontrakato

Re: Mitévő legyek, fél iskolába menni?

Hozzászólás Szerző: kontrakato »

Hát elég szomorú, hogy itt tartunk:(
Én úgy tudom, a 40 igazolatlan óra miatt szabálysértési eljárást indítanak a szülő ellen, ahol szabálysértési bírságot szoktak kiróni. Már csak emiatt is sürgősen keresse fel az iskola fenntartóját! Ha az önkormányzat tartja fenn az iskolát, akkor valóban a jegyzőt kellene.
Szurkolok Önnek, hogy a gyermeke sorsa jobbra forduljon!
Üdvözlettel: Kató
Válasz küldése