Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Minden téma, gond, probléma megbeszélése ebben a topic-ba.
Avatar
zsoltzsolt

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Kedves Mindenki!


Örülük, hogy sok javaslatot tettetek, de sajnos olyan pont még mindig van benne, amivel nem értek egyet, sőt teljesen hibásnak tartom.
Ez a pont az:

"és helyébe tenném Viola javaslatát: "bővíteni kellene a nevelési tanácsadók létszámát, és ketté választani az ott dolgozók feladatait. Mivel a nev. tan mintegy előszűrője a szakértői bizottságnak, lehetnének olyan munkatársak, akik csak a vizsgálatokat végzik, és a szakvéleményeket írják, a másik csoport pedig csak a fejlesztéseket végezné."

Melyikőtök dolgozik nevelési tanácsadóban? Mert erről a pontról csak annak a véleményét kérném, aki ott dolgozik.
Ez a javaslat, elnézést a kifejezésért teljesen dilettáns. Hallottatok a burnout-ról?
Akkor lenne a nevtanokban egy pszichológus, gyógypedagógus csapat, amelyik diagnosztizál?? Vagyis ezen pszichológusok teljes munkaidőben pl. csak IQ-t mérnének? A gyp-ok meg vennék fel futószalag-szerűen többek közt pl. a Meixner olvasási lapokat??
Ezt egy nevtanban dolgozó szakember sem vállalná szívesen
Avatar
Viola

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: Viola »

Igen, Zsolt, hallottam a kiégésről, és nevelési tanácsadóban dolgozom. (Nem a portás vagyok :D )
A gyógypedagógus pszichológus irányítása és ellenőrzése mellett vehet fel pszichológiai vizsgálatokat, ha jól csalódom...
A kiégés úgy nem fenyeget, ha az aktuális héten a 168. órában a 38. szakvélemény írása közben azon agyalsz, hogy majd elalszol, eleged van október közepén, és már nem tudsz normálisan felkészülni a fejlesztő órádra? Ha nem is teljesen szétválasztva a diagnosztikát és a terápiás órákat, de valahogy ezt szerintem igenis át kellene alakítani. Hoffmann Rózsa szájából is többször elhangzott, hogy szükség lenne létszámbővítésre.
A kollégák között pedig jó párszor elhangzott, hogy a gyerekre nem marad időnk, annyit vizsgálunk...Úgy tűnik, nem lenne másoknak sem ellenére, hogy kevesebb vizsgálat legyen és több a fejlesztés.
Egyébként meg ne harapd le a fejem, mikor végre vettem a bátorságot, és írtam valamit, tessék finoman fogalmazni, a hibás jelző nem sért, de a dilettáns elég erős. :roll:
Avatar
zsoltzsolt

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Kedves Viola!

Kevesebb vizsgálat több fejlesztés... igen, ám a fejlesztések csak egy megelőző diagnosztikai munka árán tud csak megvalósulni és ezeknek a vizsgálatoknak ugye kontrollja is van, vagyis ezt nem lehet csökkenteni.
De azt igenis nem szeretném, ha törvényileg szabályoznák, hogy egy új belépőnél vagy régi szakembernél a nevtannál, hogy csak diagnosztizálhat, mert így tömegtermeléssé válna a diagnosztika. A munka nagyrészét már úgyis ez teszi ki, normatív támogatás meg erre nem jár. A diagnosztikus munka elég leterhelő, sok esetben ilyenkor kell közölni a nem várt hírt, diagnózist, és ez nem kis empátiás készséget, és hosszú távon nagy megterhelést jelent. Másik nagy veszélye ha valaki csak diagnosztizál a kiégés.. mert ugyebár ez tuladonképpen egy kézzelfogható eredmény nélküli munka...kész a szakvélemény ..és csak ez érdekli az érdekelteket, sok esetben a családot is, hiszen így pl. le tudhatja, hogy ezek után nem értékelik érdemjeggyel idegen nyelv tanulása során a gyermekét. Ráadásul a diagnosztikus munkát nem igazán köszöni meg senki, nem mosolyog rád utána a gyerkőc, hogy de jó ezt már én is tudom ... Vagyis ha csak diagnosztizál az ember, akkor könnyen kiég, miközben egy szakvélemény-gyártónak tekintik.
Igen felvehetünk pszichológiai vizsgálatokat, de azért sok esetben nem árt, ha pszichológus is látja a gyereket.
A burnout ellen a legjobb pl. a változatos munka --> vagyis diagnosztizálni és fejleszteni is
Mondom ezt annak ellenére, hogy jobb szeretek diagnosztizálni :)
de csak azt , azt azért nem szeretnék

fogalmazzak finoman? :) azt hogyan is kell? :mrgreen:
Avatar
Viola

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: Viola »

Például így, kedves Zsolt, ahogy az előző hozzászólásodban tetted 8-)
Még számomra is érthető, amit írtál, igazad is van, gyerekmosoly nélkül nem élhet egy gyógypedagógus, én biztos szíven szúrnám magam egy kiskanállal, ha csak diagnosztizálnom kellene. Azonban valami megoldás, valami szerkezeti átalakítás mégis jó lenne, mert így a 21 kötelező órán felül zajlanak a vizsgálatok, nincs külön óránk rá, ahogy a szakvélemények megírására sem, és ez embertelen, egyszerűen fizikai képtelenség mindenütt a legjobbat hozni. A szakértői bizottságoknál ez hogy működik? Hogyan védekeznek a kiégés ellen?
A létszámbővítéssel csökkenhetne a leterhelés, mondjuk heti 5 órában diagnosztizálni, kontrollozni épp elég lenne. Én tudok kompromisszumokat kötni ;)
Avatar
Dóri
Hozzászólások: 670
Csatlakozott: 2008.02.28. 08:16
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: Dóri »

A véleményem dióhéjban:
2. bekezdés: az igazgató/vezetőség választás kérdése
A tantestületnek véleményezési joga van. Ezt kellene figyelembe venni a fenntartónak a döntés meghozatalakor.
7. bekezdés: nem szakrendszerű oktatás
Változott a törvény szeptembertől. Felmenő rendszerben meg lehet szüntetni. Mivel ez a program képességfejlesztő, a fejlesztő pedagógus a kompetens. Nem feltétlen gyógypedagógus. Mivel a néhány órás tanfolyam elvégzése nem megoldás, 2012 után úgysem fogadják el (legalábbis ezt mondják), ezt a témát kihagynám.
8. bekezdés: képzések vezetése
Tudtommal (és némi tapasztalattal) a képzéseket olyan emberek vezetik, akiknek kötelező óráik vannak terepen. Tehát ezt is kihagynám.
10. bekezdés: töltelék tárgyak
Kihagynám, mert ez helyi döntés kérdése.
11. művészeti nevelés
A felsorolt lehetőségek jól beilleszthetőek a meglévő tantárgyi keretbe. Tervezés kérdése, ki hogyan rakja bele. Kihagynám.
12. bekezdés: nevtan, szb összevonás
Szerintem ezt hagyjuk, mivel más a munkakörük.
Hogy a pl nevtanon belül ki mit csinál, bizzuk rájuk, a vezetőség feladata a munkamegosztás kérdése. Tehát ezt is likvidálnám.
Viszont feltétlenül megemlíteném, hogy a kiadott véleményekben legyenek benne a legfontosabb dolgok: PL, kód, fejlesztés iránya, ideje, kompetencia, kontroll, vélemény.
És a ped.vélemények, vizsgálatok eredménye konkrét, érthető és valós legyen. (pl ilyen mondat ne szerepelhessen, hogy gyengébben teljesít korosztályánál. Ez a piaci kofa színtje. Bocsi.)
…elvesztettem a fonalat, mert nincs beszámozva. Mindegy. Kéttanáros modell, óráról való elvitel
A fejlesztő/gyp dönthesse el, hogy melyik a jobb adott tanulócsoport esetében.
Pl. nálunk a kéttanáros modell bizonyos órákon nagyon bevált, más esetben a kivitel a jobb.
De szerintem ez is a helyi döntésekhez tartozik, kihagynám.
-csak gyógypedagógus és szakvizsgázott fejlesztő fejleszthessen!!!! Én így írnám.
-„Alsó tagozatban nem szerencsés értelmi fogyatékos gyereket integrálni….”
Ha már van integráció, kizárni senkit sem lehet.
És kifejezetten hibás a folytatás: nem a 3 fejlesztőórán kapja meg az oktatást, ez a képességfejlesztésre van. Az oktatást órán kellene megkapnia differenciált formában. Na, ez az ami nem megy, hiszen a tanító nem gyp.
És a tananyagot valóban össze kellene hangolni.
-a szegregált intézmények szükségességét már senki sem vitatja (csak próbálkoznak, anyagi és statisztikai szempontból), a fontosságát kellene hangsúlyozni.
- a másság megállapítására szükség van, ez még nem diszkrimináció. Az integráció egyik értelme éppen az, hogy, az épek elfogadják a fogyit is. Ezt nem lehet virágnyelven mondani.

Hát ennyi.
A megfogalmazást a magyartanarakra bíznám.
Ja, és persze lehet vitatkozni, elvetni, kiegészíteni stb.
(kicsit méretes lett a dióhéj.)
Dóri
Avatar
Zsuzsi

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: Zsuzsi »

Nem tartozik ehhez a témához, de muszáj kimondanom, ami foglalkoztat. Dóri írja:
Az integráció egyik értelme éppen az, hogy, az épek elfogadják a fogyit is
Amennyiben ezt a gyerekekre akarnánk vonatkoztatni, akkor azt kell mondjam, ez egy hibás szlogen. Ha valaki prímán tűri és kezeli a bármiféle fogyatékosságot, az nem más, mint gyerek. Mindaddig így van, amíg ezt a felnőttek szépen, módszeresen ki nem ölik belőlük. És ezt nem olvastam meg tanultam, hanem a mögöttem lévő 27 év tapasztalata alapján határozottan állítom! A gyerekek a kiállhatatlan, utálatos, nagyképű, öntelt és stréber társaikat közösítik ki, nem pedig a szerényebb képességűeket. Azért reménykedem abban, hogy az integráció hozadékaként ők nem válnak ilyen felnőttekké.
A fentiekből következően a felnőttek is szemléletváltásra szorulnak - ill. elsősorban ők. Ezt céloztam meg a környékbeli iskolákban tartott előadásaimmal is, mert amíg a pedagógusok fejében nincs rend ezen a téren, a gyerektől sem várhatunk el semmit.
Zsuzsi
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Dóri!
Köszönöm a hozzászólásodat, ill. kiegészítésedet. A "kritikát" is.
Igen, ez így már segítség!

Zsuzsi!
Egyetértek veled! A gyerekek sokkal segítőkészebbek és elfogadóbbak a felnőtteknél. A környezetemben van pár mozgássérült. Soha senki nem fogadja őket úgy el, mint gyermektársaik. Még a gyengécske tanulókkal is jól meg vannak.
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Igyekeztem átírni a javaslatok alapján.
Kérlek nézzétek meg! Akinek van javaslata, ötlete tegye meg! Akár át is írhatja, nem haragszik meg senki.
Formailag nem lehet a wordből másképpen betenni, ha végleges akkor formázunk.


Tisztelt ……………………………….!

A Magyar Fejlesztőpedagógusok és Gyógypedagógusok Nemzetközi Szakmai Egyesülete az alábbi kérésekkel és javaslatokkal fordul Önhöz, annak reményében, hogy gondolatainkat meghallgatásra és megfontolásra érdemesnek tartja, és az oktatási törvény módosításakor a törvényalkotók figyelmébe ajánlja a mi, tapasztalatokon nyugvó, az oktatási rendszert hatékonyabbá és sikeresebbé tenni szándékozó kérvényünket is.
Javaslataink:
I. Az egész oktatási rendszert érintő javaslatok:
1.Az iskolák ne normatív támogatást kapjanak, hanem feladatalapút, hogy ne menjenek tönkre a falusi kis iskolák, amelyek pozitívumai felbecsülhetetlenek.
2. A tantestületnek véleményezési joga van. Ezt kellene figyelembe venni a fenntartónak a döntés meghozatalakor.
3. Legyen az iskoláknak etikai kódexe, ami vitás esetben tárgyalási alap, sőt perdöntő lehet!
4. A tanárképzésben vezessék be a gyógypedagógiai ismereteket (óvónőtől középiskolai tanárig bezárólag) – legyen a felvételi alkalmassági vizsga is egyben!
5. Minden iskolában legyen gyógypedagógus, mivel mindben van sni gyerek – bérét ne az iskolának kelljen kigazdálkodni, hanem legyen az állami finanszírozás része.
6.A gyógypedagógus kapjon helyet az iskolavezetésben, mert csak így tudja érvényesíteni a gyerek érdekeit, és csak így gátolható meg, hogy a kollégák semmibe vegyék munkáját.
7.Minden pedagógus továbbképzés állami finanszírozású legyen.
8. Fordítsanak gondot az alapoktatás keretében a művészeti nevelésre – pl. legyen lehetőség arra, hogy egy egyszerű hangszeren megtanulhasson mindenki játszani– a zenetanulás egyébként a tanulási képességek nagyfokú fejlődését vonja maga után (ez vonatkozhat a többi készségtárgyra is).

II.A gyógypedagógiai szakterületre vonatkozó kérések, javaslatok:
1. A kiadott nev.tan és szb véleményekben legyenek benne a legfontosabb dolgok: PL, kód, fejlesztés iránya, ideje, kompetencia, kontroll, vélemény.
A ped.vélemények, vizsgálatok eredménye konkrét, érthető és valós legyen. (pl ilyen mondat ne szerepelhessen, hogy gyengébben teljesít korosztályánál.)
2. Az sni- kategória jogilag és szakmailag összemosódik - ezek tisztázása elengedhetetlen, mert a gyerekek jogait sérti - az értelmi fogyatékosokra kellene egy egyértelmű, nem diszkrimináló megnevezés.
3. Legyen külön kategória az értelmi fogyatékosság, a részképesség-zavar és a fogyatékkal élők fogalma.
4. A 2007. évi módosításnak szerencsétlen organikus/nem organikus megkülönböztetése nem csupán szakmailag hibás, de alkalmatlan árnyalt módon kijelölni a fejlesztés és rehabilitáció területeit, azok kapcsolódását - ilyen hibás felosztás Európában sehol sincs.
5.Az iskolákból ne vonják ki a gyógypedagógusokat, ne csináljanak belőlük utazó gyógypedagógust a szakszolgálatoknál, mert a körülmények miatt nem töltik be a szerepüket, sok esetben nem is látják a gyereket.
6.A rehabilitációs órák megtartása a gyerek kötelező óraszámának terhére történjenek, így biztos megkapja, ami jár neki, és nem érzi büntetésnek a foglalkozásokat.
7. Kéttanáros modell, óráról való elvitel
A fejlesztő/gyp dönthesse el, hogy melyik a jobb adott tanulócsoport esetében.
8. Ha tanóráról is ki lehetne vinni a gyereket, fel lehetne emelni a fejlesztésre szánt időt minden rászoruló gyermeknél.
9.Az intézmények ismét küldhessenek közvetlenül a szakértői bizottságokhoz gyerekeket vizsgálatra, ne csak a szakszolgálaton keresztül.
10. Csak gyógypedagógus és szakvizsgázott fejlesztő fejleszthessen!!!!
11. A szegregált intézmények szükségességét már senki sem vitatja - Véleményünk szerint van jogosultságuk a szegregált intézményeknek – ezek teremtik meg a rászoruló gyerekeknek az esélyegyenlőséget – ugyanis nem minden gyerek integrálható.
12.Szakmai felügyelet visszaállítása, hogy az iskolák ne hivatkozhassanak pénzhiányra a fejlesztések elmulasztásáért - ez lenne a biztosítéka annak, hogy a normatívák oda kerüljenek, ahol azt papíron "leadminisztrálják" és arra fordítódjanak, amire ténylegesen kapta az intézmény.
13. Fejlesztő szobák kötelező jelleggel történő kialakítása az iskolákban, óvodákban.
14. Szótagoló olvasás preferálása minisztériumi ajánlással.
15. A másfajta tankönyvek használatával mi magunk diszkrimináljuk az értelmi fogyatékosokat az osztály előtt. A tantervi követelmények is összetaníthatatlanok (pl. 6.-ban a normál tanterv követelményrendszere a Toldi, míg az sni a János vitéz tanítását írja elő) – ezért javasoljuk, hogy az integrált oktatáshoz készüljenek el a tankönyvcsaládok kivonatos, ugyanazt a tananyagot rövidebben és egyszerűbben tartalmazó formái.

Végül, de nem utolsó sorban kérjük, hogy mivel a felsorolt feladatok mindegyike a gyermekek állam által meghatározott ellátását szolgálja, a megvalósításhoz a fedezetet ne az iskoláknak kelljen kigazdálkodniuk, hanem ez legyen a központi költségvetés feladata.
Kéréseink, javaslataink részletezésébe és indoklásába most nem bocsátkozunk, de amennyiben felkérést kapunk rá, ezeket az anyagokat is rendelkezésükre bocsátjuk.
Köszönjük, hogy időt és figyelmet szenteltek ránk, és reméljük, hogy kéréseink, problémáink meghallgatásra és orvoslásra kerülnek!

Tisztelettel:
blablabla…
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
zsoltzsolt

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

No, megint nem fog tetszeni, de pontosítani kell egy-két dolgon...
1.
"1. A kiadott nev.tan és szb véleményekben legyenek benne a legfontosabb dolgok: PL, kód, fejlesztés iránya, ideje, kompetencia, kontroll, vélemény.
Az új 4/2010. (I.19.) kötelezővé teszi ezek beírását a szkvéleményekbe, mind a nevtanok, mind a bizottság részéről, vagyis már annyit mondtam - és itt nem leszek kedves - hogy tessék már olvasni a törvényeket. Ha olyat javaslunk, amit már szabályoz a törvény,nem vesznek komolyan minket.
Kódot csak bizottság írhat, sőt kell is neki.

2.
A ped.vélemények, vizsgálatok eredménye konkrét, érthető és valós legyen. (pl ilyen mondat ne szerepelhessen, hogy gyengébben teljesít korosztályánál.) ---> nem igazán értem :shock: , akkor hogyan is írja le egy szakmber, hogy egy adott gyermek teljesítménye elmarad a korosztályához képest?? Ez diagnosztikus szempont és utána ki kell fejteni, hogy melyik területen és milyen mértékben és mi a teendő ennek behozatalára. Ha egy gyerek gyengébben teljesít korosztályánál - ez intelligenci vizsgálatokra is értem most - akkor miként is kéne megfogalmazni?

3.
'Legyen külön kategória az értelmi fogyatékosság, a részképesség-zavar és a fogyatékkal élők fogalma."
Lehet értetlen vagyok, de ezt nem értem, ezeknek külön BNO kódjuk van...

4.
"Az iskolákból ne vonják ki a gyógypedagógusokat, ne csináljanak belőlük utazó gyógypedagógust a szakszolgálatoknál, mert a körülmények miatt nem töltik be a szerepüket, sok esetben nem is látják a gyereket"
Itt ki kellene bővíteni, hogy ezen gyógypedagógusok jó legyenek ott az iskolában, de a szakszolgálat (értsd: nevelési tanácsadó) alkalmazottjaként, mert így jobban tudja kpviselni a gyermekérdekeit, hiszen az adott iskola igazatója nem a munkáltatója és így könnyebben szembe mer és tud szállni egy rossz iskolai döntés miatt, ráadásul, mivel a helyszínen van felgyorsulhat és könnyebbé válhat a diagnsztikus munka. Ez a modell sok fővári kerületben jól működik, ahol az iskolai fejlesztőket átrakták nevtan státuszba.


5.
"9.Az intézmények ismét küldhessenek közvetlenül a szakértői bizottságokhoz gyerekeket vizsgálatra, ne csak a szakszolgálaton keresztül."
Ezt hanyagolnám, nem tudom mivel vinné előbbre a dolgot, ráadásul szerintem kell egy előszürő.

És még kéne egy kis kiegészítés olvasva itt a honlapon egy-kéz szülő óvodáskorú gyermekének a kálváriáját. Vagyis az ovis SNI A-s gyerekek sok esetben megoldatlan elhelyezését az óvodákban. De ebben még nem vagyok nagyon napra kész, csak szembesülök az egyre több iylen jellegű panasszal, vagyis, hogy nem veszik fel az ilyen státuszú gyermekeket az ovikba, arra hivatkozva, hogy pl. nem értenek hozzá. Teszik ezt azon intézmények is , akiknek benne van az alapító okiratukban.
no
uff
Avatar
ildikó

Re: Az általános iskolai oktatásra vonatkozó javaslatok

Hozzászólás Szerző: ildikó »

A Zsolt által írt negyedik pontot nagyon hangsúlyoznám!!!
Persze, minden szentnek maga felé hajlik a keze :lol: , de tudom, hogy nemcsak az én helyzetemen, hanem nagyon sok kollega helyzetén is javítana. Nem kicsit. Nagyon!
Válasz küldése