szakértői vizsgálat

Látogatóink kérdéseinek létrehozott fórum.
Avatar
Sarolta

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: Sarolta »

Kedves Zsolt!

Én sem értem. Felmerült bennünk a gyanú,hogy netán diszkalkuliás a gyerek. Ami az óra ismeretben és kivonásban nehézségei vannak. De semmi más. Felhívtam a tanácsadót közölték kérjem az iskolát.Kértem az iskolát. 1 éven át kértem. Nagy nehezen méltóztattak elküldeni. Mikor a megbeszélésre mentem,csak a pedagógus volt jelen,pszichológus nem. A pszichológiai tesztnél vérzett el a gyerek. A kommunikációs készsége jó.Tévesztette jobb bal oldalt. Ezért közölte (vagy másért is azt már nem kötötte az orromra) a gyerek értelmi fogyatékos.Köpni nyelni nem tudtam.Nem volt hajlandó bővebben megmagyarázni,hogy mire is alapozzák ezt. Itt a fórumban egy kedves kollégájukkal privátban már levelezek erről. Szerinte lehet félreértettem. Pedig bárhogy gondolkozom,sajnos nem. Bár így lenne,hogy én értettem félre. A pedagógus vizsgálatai alapján ő is felfedezte az enyhe(ezt ő mondta így) diszkalkuliát. A tudása megfelel egy 6 osztályos gyerek tudásának. Amit kiemelt és meglepőnek tartott,hogy nagyon jó a helyesírása.Nagyon nehéz szavakat is helyesen leír. Gyorsan olvas.Matematikában nem ismerte fel a számszerűséget.Valamint a kivonásnál,1000 számrendszernél tévesztett
Én amit sérelmezek amilyen jelzővel illette a gyereket. Holott ezt nem tehette volna. Ott ajánlotta,hogy milyen jó kisegítő iskola van náluk. Amit én kikértem magamnak. Meg,hogy még a legjobb családban is előfordul fogyatékos. Na erre már nagyon felháborodtam. Megmondtam neki,hogy egy jó képességű,jó tanuló gyerek egyszer csak meghülyül? Ezt nem fogják velem megetetni. Erre már visszakozott azzal,hogy lehet csak rossz napja volt. Mondtam,hogy igen a gyerek jelezte nem érzi jól magát,fáradt(előző nap jött ki a kórházból) ennek ellenére megcsinálták a vizsgálatot. Gyerek szerette volna ha bent vagyok,nem engedték. Én nem akartam ebből feszültséged inkább fejet hajtottam a kérésüknek és kint vártam. Semmilyen pappírt erről a vizsgálatról nem kaptam. Felhívtam a tanácsadót ott a hölgy azt mondta,hogy a gyerek kartonjára tanulási zavar van írva. Na ezzel meg elvesztettem a fonalat. Nekem azt mondja értelmi fogyatékos és a helyi kisegítőbe vigyem,a kartonjára meg tanulási zavar.Én meg csak egy szimpla diszkalkulia miatt vittem. Úgy döntöttünk itt ezt befejeztük. Én jóhiszeműen elviszem egy diszkalkulia miatt onnan meg már értelmi fogyatékosként jövünk ki.
Meglehet (sőt örülnék neki) hogy félreértettem,de a pedagógus dolga lett volna részletesen megmagyarázni amit nem tett. Rákérdeztem többször több féle képen. Nem javított ki,azzal "anyuka az Ön gyereke nem értelmi fogyatékos csak részképesség zavara van." Azt is megkérdeztem nem lehet,hogy egyszerűen csak hiányosság a van? Erre azt a választ kaptam az csak egy tantárgyra korlátozódna. Hiába kérdeztem,hogy melyik tantárgyból van még gond? Választ nem kaptam. Mert tudomásom szerint a tanulási zavar az több tantárgyra terjed ki. Én azt mondom ha egy gyerek ingerszegény környezetben (ezalatt az iskolát értem) él,akkor mit is várunk? Az itthoni foglalkozások kevés. Az iskolai is kell. De ahová eddig járt (most vettük ki,a szeptembert már az újba kezdi) egy halmozottan hátrányos helyzetű iskola volt. Anno kényszerből adtuk be ide a gyereket mivel 25 km körzetben nem volt más iskola.
A gyerek közölte,hogy lehet az,hogy jó tanul okosnak tartották az iskolába(az elmúlt 1 évben el kezdett lerontani a jegyeit mivel már nagyon nem érezte jól magát itt) angol nyelvű versenyekre járt,szeret olvasni rejtvény fejteni,hogy lehet,hogy őt fogyatékosnak nyilvánították? Nem akar többet semmilyen vizsgálaton részt venni. Ha el is megyünk ő nem fog együtt működni. Ezért egyhangúlag úgy döntöttünk nem megyünk tovább. A diszkalkuliát itthon kezeljük. Van pedagógus a családban aki segít ebben. Arról nem is beszélve,hogy nagyon jó szakirodalom van a szülők számára ezzel kapcsolatban.

Köszönöm válaszát.
Üdvözlettel:
Sarolta
Avatar
zsoltzsolt

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: zsoltzsolt »

Kedves Sarolta!

Köszönöm a gyors és részletes választ!
Még egy kérdésem lenne, hogy melyik szakszolgálat volt ez. Természetesen, ha nem gondd, ezt privátban kérném, mert itt azért sok minden nem "kerek".
Előre is köszönöm!
thenzsolt@hotmail.com
Avatar
Molni

Szakértői vizsgálat kérelme, de hova?

Hozzászólás Szerző: Molni »

Kedves Kollégák!

A szülővel egyetértve töltöttük ki a szakértői vélemény iránti kérelmet
nagycsoportos óvodásunknál.
Mit kell figyelembe venni, amikor elküldjük:
a gyermek állandó lakóhehyét (Pest megye települése),
az óvoda címét (XIII.kerület)
vagyis melyik bizottság illetékes a vizsgálatra?

Köszönöm a segítséget

Molni
Avatar
frézia

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: frézia »

Tisztelt Szakértő! A tanàcsot kérek rovatban már leírtam a problémámat. Ide is ebben az ügyben kérek tanácsot. Nevelési tanácsadó megvizsgálta a 11.osztályos gyerekem. Azzal a gonddal kerestük meg hogy a matematika tantárgyból a középiskolában nagyon sok plusz tanulással sem sikerült sokszor a 2-es osztályzatot elérni. A szakember szerint a számolásban nehézsége van, heti egy óra fejlesztést és számológép használatát javasolták. A gondom az egésszel, hogy a szakvizsgázott pedagógus 2-5.osztályos feladatot adott neki felmérésként. Természetesen ha az alap matekkal volna gondja az már korábban kiderült volna. MIÉRT ILYEN ALAPSZINTŰ FELADATOT ADNAK EGY KÖZÉPISKOLÁSNAK???? Így hogy lehet megállapìtani, hogy miért megy nehezen a matek?? Válaszokat előre is köszönöm.
Avatar
peva

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: peva »

Kedves Frézia!
A matematika tanulási nehézséget/zavart felmérő diszkalkulia vizsgálatot végeztek gyermekénél. Ez a feladatsor a tanuló számolási képességeit méri, nem a matematikai tudásszintjét. Utóbbiról a matematika tanárnak kellett véleményt írnia a szakértői vizsgálat kezdeményezésekor.
A diszkalkulia vizsgálat - még ha 2-5. osztályos szintű is - minden lépése, hibatípusa jelzésértékű, ennyi idős korban is jelzi az esetlegesen fennálló zavart.
Ha az Ön gyermeke általános iskolában jól tanult matematikából, akár 4-es, 5-ös volt, akkor kizártnak tartom, hogy számolási nehézséggel/zavarral küzdene. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy egyéb tanulási nehézség következményeként (pl. olvasási, szövegértési, írási nehézség, nyelvi zavar, stb.) menjen neki nehezen a matek.
Ha további kérdése van, szívesen válaszolok PÜ-ben is.
Avatar
Ulzana

Időhosszabbítás érettségi vizsgán

Hozzászólás Szerző: Ulzana »

Kedves Mindenki!
Segítséget kérnék. Gimnazista tanítványom az érettségi vizsgán több időt kaphat figyelemproblémái miatt. Nem SNI .
A Szülő ezt nem szeretné, mert akkor nem veszik fel az egyetemre, ha látják, hogy papíros a gyereke. Szerintem meg akkor nem fog sikerülni, ha nem kap több időt. Tanácstalan vagyok.
Köszönöm.
Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1241
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: hogabi »

Kedves Kolléganő!

Kérdés, hogy a tanuló írásbeli vagy szóbeli felkészülésre kapott hosszabb időt? S a hosszabítás is mennyi?
Írásbeli részt szerintem 8-12-ig bőven meg tudja oldani. Szóbelinél meg max. 10 perccel lehet hosszabbítani. Azt meg, meg lehet oldani a vizsgán.
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"
Avatar
Melianya

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: Melianya »

Kedves hogabi.Nagyon új vagyok még ezen az oldalon,ugyanis mostanában kellett szembesülnöm a szomorú tényekkel, hogy az 5 éves fiamnál BTMN-t állapított meg a helyi illetékes nev.tan.Azért BTMN,hogy több fejlesztést kapjon különben simán SNI kategória.Legalábbis ezt mondta a hölgy akitől átvettük az értékelést.Kezdeném az elejéről,de csak ha van ideje végigolvasni:-)
Nagy fiam tavaly került középső csoportba éppen hogy 5 napja betöltötte a 4. életévét.Ugyanis aug.26.án született.Kiscsoportban is és a tavalyi középső csoport első heteiben is minden nap szinte megkérdeztem az óvónénit,hogy hogyan viselkedik,hogyan teljesít a fiam, erre megnyugtató választ kaptam mindig,hogy a bár otthon néha kisördögként viselkedő fiam az oviban tünemény.Meg ne aggódjak, ha nem olyan ütemben fejlődik mint a lánykám aki 1,5 évesen már beszélt,mert hisz hát az öcsi az fiú és ne is hasonlítsam meg ne is várjam,hogy úgy fejlődjön mint a nővére.Ez így is ment tavaly év elejéig.Amikor ugyanis egyik napról a másikra fordult az óvónő és kijelentette nekem, hogy Ákost el kellene vinni a nevelésibe egy kivizsgálásra,mert 1-1,5 évvel el van maradva kortársaitól.
A tavalyi évem és az idegrendszerem is már szinte erre ment rá.Novemberben fogtam a fiamat és elvittem a Nevelésibe, hogy szülői kérésre vizsgálják már, ki,nem akartam, hogy az ovi utalja be első körben én szerettem volna utána járni ennek.A nevelésiben egy kedves fejlesztő,vagy gyógypedagógus hölgy foglalkozott vele 4 szem közt 2 órán keresztül és az eredmény az lett,hogy semmi baja a gyerekemnek és ha tényleg fejlesztőpedagógus végzettsége is van az óvónéninknek akkor igazából nem érti,hogy miért vagyunk mi itt?Olyan hiányosságai voltak a fiamnak, hogy 4 évesen nem tudta,hogy azért hullik most a fáról a levél mert ősz van meg ilyenek...Hozzá teszem,hogy a 8 éves szinte kis zseni lánykám sem emlékszem,hogy tudta volna ezeket 4 évesen.Mindegy a lényeg az,hogy megnyugodtam.
Bevittem a kis papírt amit kaptunk a nénitől,de nem fogadta el a vezető óvónő,mondván, ez nem ad teljes képet a gyerekről, csak az a hiteles amit ők kérnek, logopédia,pszichológia és tanulási képesség.Hozzátenném,hogy 3 éves kora óta hordom logopédushoz,mert igazából 2,5 éves kora óta beszél és mára már kevesebb,de tavaly még több hibával.Egyébként 41,. hét végén született,kiegyensúlyozott 10 hónapig szopizó tündérherceg volt a fiam születéskor 1/10 és 5/10 Apgar értékkel.Itthon is szeret a középpontban lenni,sokáig szeretett kicsi baba ként viselkedni,mert igazi lusta pasi,elvárja,hogy kiszolgálják,de egyébként maga is meg tud már csinálni mindent amit én elvárok.Nővérével sokszor szépen eljátszik,van,hogy igen veszekednek,de ilyenek a testvérek.Nem gondolnám,hogy kóros méretet öltene bármely rossz tulajdonsága.Tudni kell róla, hogy most nyáron műtötték meg a füleit ugyanis a sok középfülgyulladástól nagyon rossz lett a hallásvizsgálata eredménye a nev.tan-ba ebben látták a lemaradás okát.Nyugtatgattak, hogy most majd rohamosan fog fejlődni.
Én nagyon félek, hogy ez nem így lesz.A figyelmével komoly problémákat észlelek én is ma este pl nem tudott elszámolni nekem 10-ig a sokadik próbálkozásra sem.1234564321 kilövés... pl de amikor látta,hogy nem jópofa és nem tetszik amit mond a kilövést már elhagyta a végéről. kb vért izzadtunk mire végre elszámolt 10-ig hibátlanul. A színeket sem volt hajlandó most nyárig megtanulni.Azt tudta,hogy melyik a piros ceruza,de ha kérdeztem, hogy milyen színű a tuja azt már nem tudta megmondani és a fejlesztő akihez logopédiára is hordom nem tudta megtanítani neki.Pedig tartottunk kék meg piros hetet....és ennek ellenére is ha megkérdeztük, hogy a szomszéd néni (piros)autója milyen színű ő azt válaszolta,hogy kék,vagy zöld, a a csudáért sem mondott volna pirosat rá.Akkor szintén amikor már betelt a pohár kezembe vettem a dolgokat és 2 óra hossza kínlódás után sikerült megtanítanom neki kb 10 szint amit azóta is tud stabilan.
Nagyon tanácstalan vagyok,félek, hogy bepótolhatatlan már ez a hiányosság ami nála van.:-(Az oviban a fejlesztőnk az aki tavaly az óvónéni is volt, (mert ismétli a középső csoportot a fiam)hát ha két évig nem sikerült elérni nála semmit akkor nem tudom mi fog most változni.Megpróbálom,hogy egy másik óvónő mit hoz ki belőle.Meg nem mertem 5 napja 5 éves fejjel nagycsoportba küldeni.Heti 2 órát írtak elő neki,de én már nem bízom az oviban,hogy meg is kapja:-(
Mostani hozzátenném két fiút is felnevelő óvónénink úgy írja le nekem Öcsköst, hogy semmivel sem lóg ki a többiek közül,ő nem lát nála nagy problémákat, ő most igazán középső érett.Annyi ami esetleg kitűnik neki is,hogy szeret bohóckodni,szereti ha rá figyelnek, de erre is csak annyit mondott,hogy Hát igen vannak ilyen gyerekek akik szeretik ha mindenki rájuk figyel.
Váram válaszát és előre is köszönöm.
Avatar
Melianya

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: Melianya »

A vezető óvónő 4 évesen megcsináltatta a fiammal a difer tesztet ami persze nem hozta a várt eredményeket és ezért ragaszkodott a teljes körű kivizsgáláshoz.
Avatar
Melianya

Re: szakértői vizsgálat

Hozzászólás Szerző: Melianya »

A nevelésiben most szeptemberben amikor éppen betöltötte 5. évét olyan vizsgálatokat végeztek rajta, hogy csak lestem az értékelésnél.a logopédusnak és a pszichológusnak tudta a színeket és szókincse a korának megfelelt, annak a hölgynek aki a tanulási készségét vizsgálta már nem tudta és nem volt jó a szókincse:-)Hozzáteszem, hogy ettől a hölgytől sírva jött ki a fiam.Ugyanis szerintük a fiamnak minden vad idegen előtt már 5 évesen tökéletes választ kellene adnia, nem lehet ,hogy egy idegen unszimpi nőnek nem tökéletesen válaszol.
Válasz küldése