Tanulási problémák középiskolában

Ha máshol nem, hát itt meg lehet kérdezni
lynda
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2015.11.01. 16:10

Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: lynda » 2015.11.01. 16:51

Tisztelt szakértők.
Még új vagyok itt, próbálom pontosan leírni a problémánkat ill. az ezzel együtt felmerülő kérdéseinket.
Nagy fiam 2014. tavaszán került először nevelési tanácsadóba 7.osztályban , írás problémái miatt ( sajnos hosszú évekig jeleztem ezt a gondunkat a tanároknak, nem vették elég komolyan ), de 2014. félévkor, amikor már határozottabban kértem, akkor kerültünk először a szakértőkhöz.
A fő probléma mint már írtam az írással van. Ha siet, kapkod gyakorlatilag olvashatatlan az írása, sok a helyesírási hiba, ilyenkor elfelejt pl. ékezetet, mondatvégi írásjelet kitenni. A szakértői bizottságnál ugyan szóban elhangzott , hogy dysgraphia-s, a szakértői véleményben viszont a következők olvashatók: " mentesíti helyesírás tantárgyrészből az értékelés és minősítés alól ill. szóbeli számonkérés előnyben részesítése az írásbelivel szemben" és heti 2 óra fejlesztői foglalkoztatást állapítottak meg.
Az általános iskolában még csak- csak megtudtuk ezt oldani, beszélni a tanárokkal ( kisebb-nagyobb sikerrel) , de most szeptemberben kezdte a középiskolát és itt újabb problémákkal találtuk szemben magunkat.
- Nagyon sokat jegyzetelnek a füzetbe, ami nem mindig a könyvvel párhuzamos tananyag ill. sokszor csak a füzetből kell tanulniuk, készülniük az órákra. Mivel ő nem tud gyorsan írni, jegyzetelni ( szinte olvashatatlan az írása) gondot okoz felkészülnie a köv. órákra, ugyanis tanuláskor otthon próbáljuk kiolvasni, hogy mit is írt, de nem sok sikerrel.
- A másik probléma a szóbeli számonkérés. Mi tudjuk, hogy kevés az idő, így egyszerűbb a tanároknak dolgozatot íratni, de ha néha szóban felel akkor négyest, ötöst kap, ha viszont írásban, jó esetben csak kettest.
Angol nyelvből ha csak szódolgozatot írnak ( amiket én itthon kikérdezek) akkor még az csak-csak megy neki, de ha már az angol nyelvtan, ahol dolgozatnál pl. kimarad egy szó, akkor egyest kap, holott szóban elmondja a szabályokat, érti is, de ....
A kérdésem tehát, van e jogunk a szóbeli feleltetésekhez ragaszkodni ( bár nem szeretnénk már 2 hónap után ajtóstól rontani a tanárokra) ill. milyen módunk, lehetőségünk van a jegyzetelési problémák kiküszöbölésére?
Köszönöm : lynda

sikambria
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2015.11.30. 00:55

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: sikambria » 2015.11.30. 01:11

Tisztelt Szakértők!

Nekem is hasonló a problémám.

Van egy 15 éves fiam, akinek tanulási nehézségei vannak. Későn kezdett beszélni, kimaradt a kúszás korszak az életéből.
Egyébként nem szereti a labda sportokat és ügyetlen a mozgása, viszont szépen rajzol. Gyakran figyelmetlen, elfelejt dolgokat.
A helyesírása csapnivaló, nem olvas, nem is tud jól olvasni és mára az is kiderült, hogy jegyzetelni sem tud, pedig 9. osztályos és már az önálló jegyzetelést várnák tőle egyes tanárok. A fogalmazása érthetetlen, összefüggéstelen. Írásban nem tud jól teljesíteni, nem értelmesen ír, lerövidíti a gondolatait, nem használ mondat végi írásjeleket, nagy betűket.

Voltam vele nevelési tanácsadóban, ahol megállapították, hogy idegrendszeri fejlődési egyenetlensége van, több türelmet igényel, de ez nem éri el a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek szintjét, felmentést nem kaphat.
Persze ez nem baj, sőt, örülök, hogy nem éri el azt a szintet a problémája, hogy fel kelljen menteni.

De mégis nagy gond ez nekünk, mert egyébként tanulni szeretne, bár a sok kudarc miatt egyre jobban elkedvetlenedik.

Azt gondolom, hogy nem tudja kiemelni a lényeget, nem látja, nem tudja az idegen nyelvet sem eredményesen tanulni. Ha szóban felel, 5-öst kap, ha írásban németből, egyest.
Jártam vele fejlesztő pedagógusnál is, aki elmagyarázta egypár alkalommal, hogy hogyan tanuljon, de nem tudja alkalmazni a tanultakat.

Ezen a nyáron 15 cm-t nőtt, állandóan fáradt, gyakran elalszik az órán is. Délután amikor hazajön, otthon is van, amikor bealszik a tankönyvön. Egyébként sportol is.
Állítólag értelmes, okos gyerek, könnyen megtanulja a több versszakos verset is. A kedvence a biológia, kicsi kora óta orvos szeretne lenni, de ha így halad, nem garantált még az egyetemi felvételi sem.
Tavaly 4,3 volt az év végi bizonyítványa, egy hármasa volt németből, a többi jegye 4-5-ös. Biológia-matek 5-ös, rajz-infó szintén, a többi 4-es.
Jelenleg 3,4-re áll, mindenből egy teljes jegyet rontott, már 10 egyese van.
Azon gondolkodom, hogy magántanárt fogadok mellé, aki minden egyes napon tanul vele, talán úgy vissza tud kapaszkodni a korábbi szintjére. Egyszerűen nem értem, hogy mi történt, hogy ennyit romlott.
Nem szeretnénk feladni!
Kihez fordulhatnék, aki megmondaná, hogy mi a baja a gyerekemnek, van-e megoldás?

lynda
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2015.11.01. 16:10

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: lynda » 2015.11.30. 18:41

Üdvözlöm sikambria.

Én ugyan nem szakértő vagyok, nem tudok szakértői választ adni, csak mint " sorstárs" anyuka válaszolnék .

A leírása alapján, szinte majdnem ugyanazokkal a problémákkal küzd a Ön fia is , mint az enyém.

Önnel ellentétben, én nem tartottam rossz dolognak, hogy felmentették pl. helyesírásból ill. javasolták, hogy a szóbeli feleltetést részesítsék előnyben ( bár tanár válogatja, hogy ezt szem előtt tartják e vagy sem) , de én csak javasolni tudom szülőként, hogy amennyiben lehetséges, vizsgálják felül a nevelési tanácsadóban.
Higgye el, ha van tanulási problémája ( és véleményem szerint van, de én ezt mint írtam, csak szülőként gondolom, szakértő nem vagyok, csak sokat olvastam, jártam utána ) nagy segítség nekik, ha helyes szakvéleményt kapnak.
Ugyanez nálunk is a probléma, nem tud jegyzetelni, nem tud szóban felelni ...... , de mióta átbeszéltük az új osztályfőnökkel és pár tanárral ezeket a problémákat, partnerek pl. szóban próbálják feleltetni ( egy- két kivétellel ) , de ez még csak most van kialakulóban és ez már egy picit látszik is a jegyeken.
Mi is itt tartottunk, nem szerettük volna feladni, a legtöbbet szeretnénk segíteni .
Én kérnék felülvizsgálatot, de ez csak az én saját véleményem, hátha jön egy szakértő és ő is mond valami jó tanácsot.

Lynda

Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1422
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: hogabi » 2015.12.16. 11:13

Kedves Anyukák!

Én szakember vagyok és szembesültem a leírt problémákkal - saját fiam az összes diszt produkálja és mindazt, amit leírtatok.
Szerzett 2 szakmát, érettségit tett és már dolgozik. Felmentése volt: írásbeliség alól, idegen nyelv értékelése alól, matematika tantárgy értékelése alól. Kizárólag szóban felelt, esetleg írásbeli munkáit kiegészítette szóban. Csak nyomtatott betűkkel ír, és szinkron tolmácsol mindezek ellenére. Nagy segítség a sz. gép, ill. már az okos telefon, ami javítja a hibákat. Ráadásul olyan munkahelyen van, ahol számolni kell, de van számológép. Tehát mit is akarok ezzel mondani? Minden hibát lehet valamilyen eszközzel pótolni. 10 szóbeli tétellel érettségizett és az első 3 legjobb között volt. Igaz olvastam a leckét és a tételeket, de csak akkor mikor arra szükség volt.
Megtanítottam tanulni! Ez nagyon fontos! Ki kell választani azt a módszert, ami a gyermek számára a legjobb. Mégpedig úgy, hogy megfigyeljük, mi az, amivel szívesen sajátít el dolgokat.
Pl. idegen nyelv tanulásához nagyon jó a TV- idegen nyelvi adója, azon belül is a mesék. Aztán lehet továbbmenni az ismeretterjesztő műsorokra. Magyarul is és idegen nyelven is. (dupla haszon) Adva van az internet és a Google kereső. Számtalan dolog megtalálható. Meg kell keresnie a gyereknek azt amire szüksége van. Mit csinál közben? Olvas! Ki kell halásznia mindenhonnan a lényeget!.
Ezen kívül van más sok-sok módszer! (ha kell leírom)
A véleményem, hogy a gyereket fel kell mentetni azokból a tárgyakból amik nehezen mennek. Az órán benn kell ülnie, írásbeli értékelést kell kapnia, - nem jegyet - tehát foglalkozik az adott tantárggyal.
Ha annak idején nem mentetem fel a gyerekemet, most nem lenne itt 30 éves korára ahol van!

Középiskolai gyakorlatom is van ezen a téren, ugyanis 9 évig középiskolában fejlesztettem. Láttam sok rosszat, de jót is. Van tanár, aki belátja, hogy nehézségei vannak a diák, de van olyan is, aki egyáltalán nem hisz diszlexia létezésében és szabályosan nyírja a tanulót.
Összegezve azt javasolom - és ezt mindenki maga dönti el - hogy a gyermeket fel kell mentetni! Még 9. évfolyamon elcsúszkál, de feljebb már elcsúszik. Akkor viszont már nincsen felmentés, jönnek a pszichés problémák. Ez utóbbiak viszont súlyosak. Nem kellene megvárni!
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"

lynda
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2015.11.01. 16:10

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: lynda » 2015.12.17. 19:19

Üdvözlöm Gabi.

Köszönöm a válaszát, már nagyon vártam.
Jelenleg nálunk a helyzet a következő.

9. osztályos fiunk a szakmai tantárgyakból viszonylag jó , szereti és tudja ezeket a tárgyakat ( fontos volt számunkra, hogy olyan középiskolát válasszunk, ami közel áll hozzá is és az érettségi mellé még kapjon valami irányt, szakmát, papírt, hogy tudjon tovább haladni. )
Pl. a fizika, kémia , földrajz tantárgyakból a szabályokat felmondom a telefonjára ill. próbálunk amit lehet rajzzal illusztrálni, elmagyarázni, mert hallás és látás után könnyebben tanul. Ezekből a tantárgyakból már van is így javulás, de elsősorban csak akkor, ha szóban felelhet ( ami sajnos még mindig nem mindig valósul meg ).
A legnagyobb probléma még mindig az idegen nyelvvel van.
A tanárral beszéltünk, és megbeszéltük vele, hogy mivel minden tantárgyból fel van mentve helyesírás alól ( az idegen nyelvből is !!! ) legyen szíves ezek szerint értékelni. Viszont a mai napig folyamatosan egyest kap "nyelvtani feleletből " amik valójában írásbeli nyelvtani dolgozatok. Minden nap 10 szót kell lefordítaniuk, megtanulniuk. Ezeket én lefordítom, kártyákat készítek róluk, egyik oldalukon az angol szóval, a másik oldalán a magyar megfelelőjével. Minden alkalommal ki is kérdezem a napi 10 szót ( heti hetvenet) minden órán írnak is ezekből szódolgozatot. 5 szót kér a tanár, de sajnos nem a napi vagy heti szavakból, hanem visszamenőleg már az egész éviből, ami már kb. 900-950 szóra rúg erre a hétre. Így sajnos ez a tárgy a leggyengébb még jelenleg, mert szerintem egy nagyon jó agyú, nagyon jó nyelvérzékkel rendelkező gyereknek is nehéz lenne, nemhogy nekünk, de nem adjuk fel, küzdünk , csak egy idő után a sok kudarccal, elfogy a lendület, a motiváció.

Kedves Gabi.
Én kíváncsi lennék a további módszerekre is, leírná?

Előre is köszönöm ill. köszönöm a tanácsát és, hogy leírta nekünk a saját tapasztalatát is.
Üdv.
Lynda

Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1422
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: hogabi » 2015.12.29. 23:04

Kedves Lynda!

Igyekszem összegyűjteni a módszereket. Csak hát most az ünnepek... ;)

Üdvözlettel:
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"

Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1422
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: hogabi » 2016.01.02. 13:20

Kedves Lynda!

Tanulási technikák:

Jegyzetelés, aláhúzás,
Elektronikus könyvek,
Hangos tanulás,
Vizuális tanulás – képek, film, internet,
Gondolattérkép,
Rajzos vázlat,
Felolvasás, szótár programok,
Hangfelvétel, diktafon, mobil telefon,
Társakkal tanulás,
Számológép, számítógép, letöltések,
Helyesírás ellenőrző program,
Szövegszerkesztő programok,

Sajnos rajzos vázlatot nem tudok csatolni, nem engedi semmilyen fájlban a mellékletet.
További kérdésekre szívesen válaszolok.

Üdvözlettel.
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"

lynda
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2015.11.01. 16:10

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: lynda » 2016.01.04. 13:42

Kedves Gabi.

Köszönöm szépen a javasolt tanulási technikákat.

A felsoroltak közül próbálunk a legtöbb technikával tanulni, de egyik- másik nem mindig kivitelezhető ( pl. jegyzetelni nem tud, próbálja hol egyik, hol másik osztálytársa füzetét elkérni, hogy abból kimásoljuk, de ez így nem mindig naprakész )
A lényeget, szabályokat sokszor én húzom alá különböző színű tollakkal, filcekkel ( sokszor akadályoztatva van ez a megoldás, mert sok a tartós könyvük, de egy - kettőt pont ezért már kénytelenek voltunk beszerezni .)
Telefonjára mondom fel a némelyik tantárgy szabályait, mert ő többszöri meghallgatás után megjegyzi így.
Viszont az alapvető problémánk még mindig onnan fakad, hogy nem tudjuk, hogy a szakvéleményben foglaltakhoz, mennyire van jogunk ragaszkodni ( bár itt még az első év, első pár hónapjában nem szeretnénk ajtóstul rontani a tanárokra).
Sajnos még mindig nem igazán sikerül a szóban való feleltetést megoldani ( én tudom, hogy kevés az óraszám, nincs idő feleltetni, de ..... )

Üdvözlettel
Lynda

Avatar
hogabi
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 1422
Csatlakozott: 2008.02.27. 10:23
Tartózkodási hely: Vöröstó
Kapcsolat:

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: hogabi » 2016.01.07. 19:07

Kedves Lynda!

Természetesen azt kell kiválasztani a technikák közül, ami kivitelezhető. Most kell a jogokat érvényesíteni és kell ajtóstól menni, mert ahogy halad az idő nehezebb lesz.
Írok magánüzenetet, hogy mit kell tenni?
Gabi

"Ha egy országot, nemzetet tönkre akarsz tenni, tedd tönkre a pedagógiáját"

sikambria
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2015.11.30. 00:55

Re: Tanulási problémák középiskolában

Hozzászólás Szerző: sikambria » 2016.01.22. 00:55

Kedves Gabi!

Köszönöm a tanácsait! Elgondolkodtató volt mindaz, amit leírt.
Sajnos a helyzet nálunk elég elszomorító. A fiam tavaly 4,3 volt, most félévkor pedig minden tárgyból minimum egy jegyet rontott.
Ami meglepő, a német féléve négyes lesz. Kezd olyan érzésem lenni, hogy nagyon szubjektíven értékelnek a fiam iskolájában.
A mai napon, félév zárás előtt 1 nappal angolból kapott egy kettes, és két 1/2-et. Ezzel hirtalan az eddigi stabil hármaról kettesre rontott. Ez naogy elveszi a kedvét. Túl sok a kudarcélménye.
Azon gondolkodom, hogy a hivatalos nevelési tanácsadón kívül megvizsgáltatom valakivel, mert a nev. tan. szerint nem küzd tanulási nehézséggel, csak fejlődési idegrendszeri egyenetlensége van.
Állandóan álmos, nem tud koncentrálni és kiszámíthatatlan jegyei vannak. émetből -szóbeli feleletre- négy darab ötöse van januárban.Azt gondolom, ha egy gyereke ötösökre is képes, az nem buta.
Nagyon érik bennem egy iskolaváltás. Azt hiszem ebben az iskolában nem fogom tudni kiharcolni a csak szóbeli feleltetést, így pláne nem, hogy a nev. tanácsadóban sem kaptunk olyan szakvéleményt, mely szerint tanulási nehézséggel küzdene. Lehet, hogy határeset a gyerekem és talán ez még rosszabb. Szakvélemény szerinti felmentés nincs, de nem is tud rendesen teljesíteni. Pedig már megvontam tőle teljesen a számítógépes játékokat. Csak szünidőben játszhat. Nem büntetésként, hanem azért, hogy ne legyen izgága és figyelemhiányos méginkább.

Válasz küldése