SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Minden téma, gond, probléma megbeszélése ebben a topic-ba.
Avatar
enyediktunde

SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: enyediktunde »

Történetem, és panaszom a következő:
A 2007/2008-as tanévben kisfiamat beírattam a helyi Óvodába. Ábel három éves koráig nem beszélt, ezért az Óvónő javasolta vigyem el a Logopédiai szakszolgálathoz. Elmentünk, de abban a tanévben már nem tudták ellátni a gyermeket. Ekkor az óvónő megkért engem, hogy kérjek időpontot a Beszédvizsgáló Országos Szakértői, Rehabilitációs Bizottságnál. Kértem időpontot, de azt a tényt, hogy Településünk tagja a egy Többcélú Kistérségi Társulásnak elfelejtették közölni. Ezért a szakértői bizottság nem a helyi óvodát, hanem a Logopédiai Szakszolgálatot nevezte meg gyermekem ellátására. Azt a tényt pedig végkép nem közölték velem, hogy 2008 szeptembere óta, az óvoda köteles ellátni helyben az SNI-s gyermekeket, és ezt be is kellet vegyék a pedagógiai programba.
Mikor gyermekem vizsgálatának az eredményét megkaptam, kértem utazási támogatást a jegyzőtől, de azt mondta, hogy ilyen költség térítést nem tudnak számomra adni, mert már egy fajta támogatásban részesülök. Ez a támogatás a Gyermekvédelmi kedvezmény. Azt javasolta, hogy menjek bele a gyermekeim védelembe vételébe, és akkor tudnak folyósítani utazási támogatást. Ebbe én nem mentem bele, így a saját költségemen utaztunk egy másik településre a 2008/2009-es tanévben.
A 2009/2010-es tanévben már ellenállást tanúsítottam, és megmondtam nekem erre nincs saját forrásom, és nem tudom a gyermekemet saját költségemen utaztatni. Nem történt semmi, legfeljebb annyi, hogy ebben a tanévben már nem félemlítettek meg.
Múlt hét csütörtökön (2010.09.16) az óvónő megint előállt egy ötlettel. Közölte velem, a fiam a kódja szerint SNI-s, és hogy helyben is el lehet látni, csak kérjek időpontot egy újabb vizsgálatra, de ha én nem kérek időpontot, akkor a jegyző fog! Két év múltán ezen a napon tudtam meg, hogy a gyermekem SNI-s.
Korábban már kérdeztem az egyik képviselőt, hogy mi is ez a kistérségi társulás, de nem adott megfelelő információt. Most már megtaláltam az interneten, és világosabban látok.
Időközben a Beszédvizsgáló Országos Szakértői, Rehabilitációs Bizottságnál kértünk új időpontot, ami 2011.március. Ellenben adtak egy igazolást, hogy helyben kell ellátni a gyermeket, és az elmúlt két évben is helyben kellet volna ellátni. Illetve közölték, hogy a jegyzőnek tudnia kellet arról, hogy a gyermek SNI-s, hiszen neki is megküldték a vizsgálat eredményét. Illetve a jegyző ez alapján tudja megigényelni a magasabb normatív támogatást.
Szeretnék tanácsot kérni a kialakult helyzettel kapcsolatban. Nem titkolom, dühös vagyok, mert egy gyermek maradt ellátatlanul az elmúlt két évben. Tudom, hogy mindenre kevés a pénz, de az én megítélésem szerint itt olyan mulasztások, és jogsértések történtek, amit már nem lehet szőnyeg alá söprögetni.
Avatar
pedamokus

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: pedamokus »

Kedves Tünde!
Való igaz, h helyben kell ellátni a gyermeket, amennyiben létezik olyan óvoda/iskola amelyiknek az ALAPÍTÓ OKIRATÁBAN szerepel az integrált oktatás. Ha ez adott, akkor jön a pedagógiai/nevelési programban való rögzítés. A helyben ellátás nem egyenlő azzal, hogy az ovi, v iskola alapító okiratát módosítani kell. Ha van a lakóhelyeden Nevelési tanácsadó, ott is elláthatják, neked kell odavinned Ábelt. Ha nincs ilyen, akkor jöhet a kistérségi társulás, akik utazó gyógypedagógust (logopédust) küldhetnek az oviba heti 2-3 órában - ahogy azt a szakértői bizottság meghatározta.
Avatar
enyediktunde

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: enyediktunde »

2006-ban léptünk be a kistérségi társulásba, és 2008-ban írta alá a település azt az akció tervet, mely szerint helyben kell ellátni az SNI-s gyermekeket. 2006 óta van utazó logopédus, de hetente csak egyszer jön. 2008 óta van a helyi általános iskolában fejlesztő pedagógus, de neki sem szóltak így Ábellal nem foglalkozott. Nyáron volt egy nagy ellenőrzés, és ekkor derültek ki a hiányosságok. Az alapító okiratot már 2008.ban módosítani kellet volna. Nekem azt mondták, hogy most módosítják. De a lényeg, hogy egy gyermek ellátás nélkül maradt, a dupla támogatást meg felvették rá.
Avatar
Panni

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: Panni »

Kedves Tünde!

Az elkeseredésedet meg értem, de tudnod kell amennyiben az ellenőrzés során kiderültek dolgok, és az addig megigényelt pént felvette az intézmény az most kegyetlenül bevasalják az intézményen.Amúgy milyen dupla támogatást vesz fel az intézmény? Így való igaz a te gyermeked nem let ellátva de a felvet pénzt nekik vissza kell fizetni. Tudom ez nem vigasz a te számodra. A másik dolog az utazó pedagógus máshol is jó esetben hetente egyszer meg tud jelenni az adott helyen. A fejlesztőpedagógus nem is foglalkozhatot az SNI-s gyermekkel, még a gyógypedagógus is csak akkor foglalkozhat vele ha logopédusi végzetségű, mivel irod, hogy logopédusi kompetenciába tartozik. Ahol én vagyok ott sem minden fejlesztés történik az óvodában, sajnos a szülőnek vinni-e kell a gyermeket, és van olyan fejlesztés amiért 30 km. kell utazniuk, és az óvoda nem fizet utazási költséget, itt is Kistérségi társulás, és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat működik, vannak fejlesztések, hogy más településről hordják hozzánk a gyermeket.

Panni
Avatar
enyediktunde

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: enyediktunde »

Mivel mi egy kistérségi társulás tagja vagyunk, bevették, illetve aláírták az akció tervet. Ebben azt fogadták el, hogy az SNI-s gyermekeket helyben kell ellátni, és a pedagógiai programot módosítani kell. Jelzem azóta, hogy megtudtam az igazságot, már az utazó logopédus sem látja el a fiamat, mert Ő rá már nem marad ideje! Ma bejelentettem a kistérségi társulásnál. Remélem végre történni fog valami. Amennyiben nem, megyek tovább.
Avatar
enyediktunde

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: enyediktunde »

A dupla támogatást azért tudják felvenni, mert a fiam SNI/A-s. és két főnek számít. Ezt most nekem is megküldte a Beszédvizsgáló Országos Szakértői, Rehabilitációs Bizottság. Végre nem csak egy kód van a papíron, hanem érthetően leírták SNI/A két főnek számít.
Avatar
efcsé

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: efcsé »

Az SNI/a-ra nem kaptok emelt csp-t? Én más okból kapok emelt csp-t, ezért nem tudom. Nekünk 1,5 évesen lett papírja.
Ha jár az emelt csp, akkor jár az utazási igazolvány, mely szerint helyközi járaton 90%-os kedvezmény jár a kísérőnek. Ha a gyerek betölti a 6 évet, akkor neki is kell jegy, de természetesen 90 %-os. Helyi járaton meg ingyen utazhattok.
A mi gyerekünk "autóban nőtt fel" sajnos. Tudom mit jelent utazni 3 órát 1/2 órás foglalkozásért.... De megéri! A kisebb tesóról így derült ki, hogy gerincferdülése van. A nagyobbal együtt őt is felvették a kórházba anno és azonnal mondta a főorvosnő, hogy gerincferdülése van. Minden rosszban van valami jó!
Avatar
enyediktunde

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: enyediktunde »

Nem kapok emelt családit. Ha a gyerek beszédfogyatékos lenne, akkor igen. De neki megkésett beszédfejlődést állapítottak meg. Nehogy a szülőnek legyen jó. Kapja a plusz támogatást az intézmény. Gerincferdülése a fiamnak is van, december 23-ára kaptunk időpontot. Már előre rettegek, ott mit állapítanak majd meg. Most november elejéig várok, azután megint bejelentek valahol. Előbb utóbb el kell látniuk. Illetve nálunk a jegyző a nagy sumák, neki kellet volna eddig is intézkedni.
Avatar
JamesJX

Re: SNI-s gyermek ellátatlanul két éve

Hozzászólás Szerző: JamesJX »

Ábel három éves koráig nem beszélt, ezért az Óvónő javasolta vigyem el a Logopédiai szakszolgálathoz. Elmentünk, de abban a tanévben már nem tudták ellátni a gyermeket. Ekkor az óvónő megkért engem, hogy kérjek időpontot a Beszédvizsgáló Országos Szakértői, Rehabilitációs Bizottságnál. Kértem időpontot, de azt a tényt, hogy Településünk tagja a egy Többcélú Kistérségi Társulásnak elfelejtették közölni. Ezért a szakértői bizottság nem a helyi óvodát, hanem a Logopédiai Szakszolgálatot nevezte meg gyermekem ellátására. Azt a tényt pedig végkép nem közölték velem, hogy 2008 szeptembere óta, az óvoda köteles ellátni helyben az SNI-s gyermekeket, és ezt be is kellet vegyék a pedagógiai programba.
Mikor gyermekem vizsgálatának az eredményét megkaptam,
Válasz küldése